Menekültkép a médiában

– A menekülteket rugdosó operatőrnő hozta a fordulatot, mert az újságírók kénytelenek voltak elgondolkozni a saját szerepükön – véli Zöldi László médiaszakértő. – El kellett dönteniük: szemlélőként, független haditudósítóként vannak-e jelen a déli határzónában, vagy bedobják magukat valamelyik oldalon. Ebben a kiélezett helyzetben a cselekvési lehetőség „vagy-vagy”-ra szűkült.

György Péter, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatója szerint „közös lelkiismeret-furdalásunkat egy szerencsétlen, szörnyű, buta tetten vezetjük le: az operatőrnőt végre közösen lehet gyűlölni”.

Urbán Ágnes médiakutató viszont úgy látja: a „felrúgás” elszigetelt eset, a magyar sajtóról semmit nem árul el.

– Ahogy nem ítéltük el az összes pilótát, de még a német pilótákat sem a Germanwings gépét tavasszal hegynek vezető őrült miatt, ugyanúgy butaság lenne egy magyar operatőr pillanatnyi elmeállapotát kivetíteni a magyar sajtómunkásokra.

Bárdos András egyetért Zöldivel abban, hogy a rugdosás óta minden megváltozott.

– Téboly. Megmagyarázhatatlan. Semmit sem tudok kezdeni vele, muszáj időt adnom magamnak, hogy megértsem a helyzetet. Fertőző a gyűlölethullám, már én sem vagyok képes kivonni magam alóla, holott tudom, az én szakmámban csak megfigyelni és megmutatni volna szabad. A Hetedik című filmben mondja Morgan Freeman, az öreg nyomozó, hogy én már nem értem ezt a várost. Így vagyok a hazámmal most én is.

Bárdos szerint nincs egységes magyar média.

– Van pár független újság, a többi pedig mondja, amire a gazdái utasítják. De bármi áll is a háttérben, nem lehet nem együttérzést mutatni. Bár hírműsorban illik objektívnek maradni, ez nem azonos az együttérzés hiányával. A hazai híradók egy része igyekszik átlátni a káoszt, a többi meg vadul hazudik, de ezt a nézők úgyis látják.

Zöldi szerint csak az országos médiumokat figyelve téves következtetésekre juthatunk a sajtó szerepéről.

– Érdemes a megyei és a helyi lapokra is vetni egy pillantást, mert ők is sokfélék. Azok foglalkoznak komolyan a menekültüggyel, amelyek területileg érintettek – véli Zöldi. – Ha a két leginkább érintett megye, Csongrád és Bács-Kiskun napilapját hasonlítjuk össze, mintha két külön országban járnánk. Utóbbiban inkább csak hírek és tudósítások szintjén vesznek tudomást a menekülthelyzetről. Érdekes a Délmagyarország című szegedi napilap helyzete, hiszen Szegeden szocialista, a megyében kormánypárti vezetés van. A városi lapban jóval több értelmezés, állásfoglalás jelenik meg, mint ugyanannak az újságnak a megyei mutációjában. A szegedi és a győri napilap ugyanúgy a Lapcom Zrt.-hez tartozik, csakhogy Győr és a megye egyaránt jobboldali vezetésű, ezért a Kisalföld visszafogottabb a témában. Nem keresek direktebb összefüggést a megyék politikai irányultsága és az ott megjelenő újságok között, de szembeötlő, hogy az Orbán-kormány hatodik évében a szerkesztőségek mintha elfogadták volna a nyilvánosság korlátozását. Úgy tűnik, tudomásul vették, hogy kormánykritikus hang csak ritkán és halkan szólalhat meg. A kivétel épp a menekültügy, amelyről gyakrabban és hangosabban esik szó.

Több újságíró beszélgetőtársunk szerint a magyar média felszínesen kezeli a menekültügyet. Ennek lényeges összetevője, hogy a provinciális magyar közgondolkodást maximálisan kiszolgálja a két nagy kereskedelmi tévé: leginkább hazai, azon belül is főleg bulvárhíreket adnak, politikát alig, külpolitikát pedig csak elvétve. Így aztán igény sincs másra. A nézők-olvasók elszoktak attól, hogy Magyarországon kívül is van élet, és elkapcsolnak, ha világpolitikáról hallanak. A magyar sajtóban csak nyomokban létezik az ISIS, a fő orgánumok meg sem próbálják elmagyarázni, mi a menekülthullám oka, következménye és miként reagál rá a világ. A magyar média nagy része az ingyenes MTI-t – eufemizmussal: a kormánytartalmat – használja kritikátlanul, így szinte kizárólag „engedélyezett anyagok” jutnak el az újságírókhoz.

Urbán Ágnes médiakutató szerint a menekülthelyzet hatalmas feladatot ró a szerkesztőségekre.

– A szakmát felkészületlenül érte az állandósuló breaking news szituáció. Rengeteg kép és videó készül, aminek egyrészt nyelvi oka van, másrészt olyan erős az emocionális hatás, amit szövegesen nehéz visszaadni. Alighanem az újságírói távolságtartás sem tartható fenn. Több tudósításból az derül ki: az újságíró idővel tolmáccsá, segítővé, önkéntessé válik. A szerkesztőségek utólag bizonyára feldolgozzák a tapasztalatokat, érdekes sajtóetikai, szakmai dilemmák kerülnek majd felszínre szerte Európában.

Ennek tipikus példája volt a fotó, amely a magyar rendőrök agresszivitását és embertelenségét illusztrálva járta be a világot: egy férfi és egy nő kisbabával a sínek között fekszik, a rendőrök emelik ki őket. Aztán egy videóból világossá vált, hogy szó nincs hatósági atrocitásról, a rendőrök segítenek, a nőt és a gyereket a férfi lökte a sínek közé. Valóban nagy kérdés: a média a tragédiák hatása alá kerül vagy manipulálja az eseményeket?

– Magyarországon a fotó után a videó is nyilvánosságra került – jegyzi meg Urbán Ágnes. – Több külföldi laphoz viszont nem ért el a mozgókép. Pedig szakmai minimum, hogy a szerkesztőségek ellenőrizzék a megjelentetett képek, videók, történetek hitelességét. Csakhogy ma akkora nyomás alatt dolgoznak az újságírók és a szerkesztők, hogy ez fizikailag is képtelenség. Elkerülhetetlen, hogy keringenek a valóságot torzító tartalmak is. A helyreigazítás és a valós helyzet bemutatása lehet a megoldás.

Több újságíró is felvetette: az a kolléga, aki a határövezetben először szembesül a menekültek nyomorúságával, a következő pár órában emberileg belátható módon képtelen elfogadható tudósítást adni. Ennek az is oka, hogy a helyszíni tudósítók átlagéletkora jóval alacsonyabb, mint tíz-tizenöt éve. Ráadásul képzetlenek, most kerültek először éles helyzetbe. Arról nem is szólva, hogy minden médium igyekszik az érzelmekre leginkább ható képet kiválasztani, hiszen arra kapja fel a fejét a néző. Aki megtanulta a hírszerkesztés alapjait, pozitív és negatív hírt is képes alkotni ugyanabból az alapsztoriból, hiszen nagyon is léteznek a valóság torzítására alkalmas technikák és eszközök: az internet például a Facebookkal, blogokkal, félinformációkkal, tényként tálalt álhírekkel.

György Péter a médiában gyakran szereplő politikai elemzők és szakértők felkészületlenségét fájlalja.

– Ok-okozati összefüggéseket kívánnak feltárni, miközben kulturális előítéleteik vannak, és sosem éltek azon a területen, egyikük sem beszél arabul. Megijeszt ez a súlyos inkompetencia. A sajtó dolga az volna, hogy jobb szakértőt keres, tolmácsot hoz, felhív valakit a területen, a BBC-nél, akárhol, csak az illető olyan legyen, aki valóban tanulmányozta és érti a területet. A helyzet leleplezi a sajtó fantáziátlanságát, lustaságát. A menekülteket segítő szakemberekkel ugyanez a helyzet. Köztük sincs új arc, mindig mindenhol ugyanazokat szólaltatják meg. Nem is értem, miért nem a menekültek nyilatkoznak. Amolyan „ról-ről” beszéd zajlik azokról, akikről amúgy nem tudunk semmit, ahelyett hogy odahívnák néhányukat a kamera elé.

Számos újságíró szerint a sajtó másik súlyos hibája, hogy átvette az MTI konzekvensen negatív megközelítését, egyebek mellett azt, hogy a menekült helyett a migráns kifejezést használja. A szó értelmezéséhez támpontot jelentenek a menekülthullám kezdeti időszakában sulykolt képek és mondatok, különösen a kormány plakátkampánya. A migráns „Magyarországra tör”, „fertőző betegséget hurcol be”, és a közvélemény rendíthetetlenül hiszi, hogy itt akar maradni és eleszi a helyiek kenyerét.

Zöldi László egyetért.

– Az ellenzéki lapok külön menekült-összeállításokkal jelentkeznek, az újságírók így találnak igazán fogást az Orbán-rendszeren. De mindezt úgy teszik, hogy szellemi restségből átveszik a kormány kommunikációs nyelvezetét: ők is migránsokról beszélnek, miközben meg kellene különböztetni a menekülteket a gazdasági bevándorlóktól, a bevándorlókat a kivándorlóktól – véli Zöldi.

Urbán Ágnes szerint úgyis mindegyik médiumról tudni, melyik oldalon áll.

– Ezúttal nem tisztán pártpolitikai a határvonal; számít, hogy az adott sajtótermék mennyire empatikus a menekültekkel. Egyes médiumok tudósításai az államot és intézményeit tehetetlennek, rosszindulatúnak ábrázolják. A kormánypárti nézőpontot közvetítők pedig igyekeznek rossz színben feltüntetni a menekülteket: hangoskodnak, indulatosak, hátrahagyják a szemetet, miközben az állami intézményeket kompetensnek, hatékonynak mutatják. A legdurvább propagandát a közszolgálati média közvetíti, nem is figyel a látszatra, kritikátlanul igazodik a kormányzati kommunikációhoz. A legérdekesebb pillanatok azok, amikor egy tudósító kiesik a szerepéből. A minap az egyik hideg estén megrendülten jelentkezett be Röszkéről egy kolléga, és elmondta: borzalmasak az állapotok, a gyerekek sírnak a hideg és a sötét miatt, óriási szükség van a civil segítségre. Ezek szerint vannak pillanatok, amikor az észlelt valóság képes felülírni a politikai utasításokat.

Több újságíró úgy látja, hogy a közmédia kiszivárgott szerkesztői utasítása, miszerint gyermekeket nem mutathatnak, ugyancsak azt jelzi: a sajtó – úgy, ahogy van – megbukott. A tudósításokból, riportokból semmi kézzelfogható nem derül ki, alig akadt interjú menekülttel, civil segítővel, rendőrrel, katonával, tranzitjáratos buszsofőrrel. (Tegyük hozzá, hogy lapunk számos menekülttel, civil segítővel beszélt, miközben a rendőrök, katonák, sofőrök – állásukat féltve – nem voltak hajlandók megszólalni.) A kritikák szerint a mainstream média jelentős részét kontraszelektált, képzetlen, gyakorlatlan, olcsó, könnyen cserélhető munkaerő alkotja. Ez az állapot a jelenlegi politikai rendszernek tökéletesen megfelel, minthogy vélhetően épp ez volt a cél.

Urbán Ágnes szerint viszont jól vizsgázik a sajtó.

– A szerkesztőségekre ugyanolyan hirtelen zúdult rá ez a feladat, mint az államra és a civilekre. Egyesek sokat vannak terepen, ami nyilván lelkileg is megterhelő. Óriási tisztelet a sajtónak, hogy ha hibákkal is, de igyekszik minden fontos eseményről tudósítani.
Zöldi László Urbán Ágnessel ért egyet.

– A magyar sajtó kitűnően vizsgázott menekültügyben, különösen a kerítéshez küldött tudósítók. Mindez azért is feltűnő, mert a média az utóbbi öt évben hallgatott, mint hal a szatyorban, alig teljesítette kritikai funkcióját. Ezekben a hetekben viszont háromszáz százalékon teljesített, ami azt jelenti, hogy szakmailag rendben volna – ha hagynák. Hisz tele van ötlettel és kreativitással.

György Péter úgy látja: a rendkívül bonyolult helyzetet a média szokása szerint rövidre zárta.

– A kormány tettei ugyanis nem politikai, hanem humanitárius problémát jelentenek, aminek nincs köze senki politikai álláspontjához. Emberekkel, különösen gyermekekkel ilyen megalázó módon senkinek nincs joga bánni, nem tudnak fürdeni, enni, orvoshoz menni. A közvélemény pedig épp a lényeget nem értette meg: nem politikai, hanem eddig nem látott humanitárius katasztrófa közepén élünk.