Juncker: Göncz Árpád igazi európai volt

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke részvétnyilvánító üzenetben emlékezett meg a kedden elhunyt Göncz Árpádról, amelyben barátjának és igazi európainak nevezte a volt köztársasági elnököt.

2015. október 6., 21:31

Göncz Árpád „egy demokrata volt, aki segített Magyarországot kivezetni a diktatúrából. Az Árpádhoz hasonló emberek ritkák egy ország, sőt akár egy kontinens történelmében is. Olyan ember volt, aki erkölcsi meggyőződése erősségéből élt, és a mai napig inspiráció forrása” – írta Juncker közleményében.

Az Európai Bizottság elnöke megjegyezte, hogy „számos alkalommal volt szerencséje találkozni” Göncz Árpáddal, és barátjának nevezhette a volt magyar államfőt, aki „nemcsak Magyarországon, hanem Európában is a politikai térkép szilárd és tiszteletet érdemlő szereplője volt”.

Göncz Árpád „igazi európai volt, aki tudta, hogy országa helye Európában, a demokrácia tiszteletében és a jogállamiságban van” – fogalmazott Jean-Claude Juncker.

Fokozatosan kelet felé vonul a hidegfront, amely esőt, záporokat és helyenként zivatarokat is hoz magával. Bár kedden már  napsütésesebb időjárásra számíthatunk, a szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, és a hőmérséklet is változékonyan alakul.