Elhunyt Göncz Árpád

Életének 94. évében, családja körében elhunyt Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság volt elnöke kedden – tudatta a család nevében Gulyás András titkárságvezető az MTI-vel.

2015. október 6., 13:50

Temetéséről később intézkednek.

Göncz Árpádot 25 éve, 1990. augusztus 3-án választotta az Országgyűlés köztársasági elnökké, ezzel ő lett a rendszerváltozás utáni Magyarország első államfője.

Göncz Árpád a nemzeti egység jelképe volt életútjával, gondolkodásával. A volt köztársasági elnök a védtelenek szolgálója volt, plebejus attitűdű, s közben végtelenül bölcs és művelt államférfi – közölte az MSZP elnöke kedden az MTI-vel.

Tóbiás József közleményében azt írta, szívből gyászolja Göncz Árpádot, aki számára mérce, példa és jelkép is. Az ellenzéki politikus szerint elnöki pályafutása örök mérce minden politikusnak a hatalomhoz való egyedül lehetséges és tisztességes viszonyhoz. Tóbiás József osztozik a család gyászában, és azon van, hogy a szocialisták méltók legyenek Göncz Árpád a népet szolgálni kívánó, érzékeny és mindig az elesettek érdekeit néző politikájához.

Göncz Árpád, a rendszerváltás utáni szabad Magyarország első demokratikus úton megválasztott köztársasági elnöke tíz éven keresztül legjobb tudása szerint szolgálta az újjászülető magyar demokráciát – olvasható a kormány részvétnyilvánításában, amelyet a Kormányzati Információs Központ juttatott el kedden az MTI-hez.

A kormány őszinte részvétét és együttérzését fejezte ki kedden az elhunyt Göncz Árpád családjának.
A kormány a családdal egyeztetve a későbbiekben gondoskodik a méltó temetésről – írták.

Sokunk példaképe, a Magyar Köztársaság első államfője és az az ember, akire ténylegesen illett ez a megnevezés – fogalmaz a Párbeszéd Magyarországért közleménye.

A párt megemlékezése így folytatódik: „Sokunk példaképe, a Magyar Köztársaság első államfője és az az ember, akire ténylegesen illett ez a megnevezés. A rendszerváltás évtizedének egyik legfontosabb és legtekintélyesebb politikusa, akit mégis a legtöbben csak »Árpi bácsinak« hívtak. A történelemben gyakran van az, hogy csak visszatekintve látszik igazán egy ember nagysága. Göncz Árpád tartása és áldozatkészsége már elnöksége előtt is nyilvánvaló volt. Ám hogy mekkora a jelentősége annak, hogy egy államfő nem pártkatona, hanem mélyen elkötelezett a demokratikus intézményrendszer ápolása mellett, azt most érzékelhetjük igazán. Göncz Árpád, annak ellenére, hogy ő volt az ország első embere, sohasem éreztette, hogy ő az emberek felett állna, épp ellenkezőleg: őszinte humánummal és empátiával együtt érzett, együtt élt velük, velünk. Ilyen egy igazán nagy formátumú államférfi. Pótolni senki sem tudja, de milliók őrzik majd az emlékét. Mi is.”