Zöld kertekként születnek újjá a szürke betonudvarok
Hogyan lehet élhetőbbé tenni a városi környezetet? – erre a kérdésre kínál választ a XIII. kerületi újlipótvárosi civilek által létrehozott Belső Kertek Csoport. Céljuk, hogy a szürke betonudvarok zöld kertekként szülessenek újjá, „szabadtéri nappalik” jöjjenek létre.
Kiszely Márta, az ötletgazdák egyike a 168 Órának elmondta: a csoport a nyárelőn a Belső Kertek Fesztiválján mutatkozott be a Szent István parkban, és most újabb találkozót szerveznek. Október 17-én szombaton, a Nyitott Kertek Napján az érdeklődőknek lehetőségük lesz megnézni a megvalósult kerteket, megismerkedni a társasházak számára udvarzöldítésre, kertépítésre elérhető pályázati lehetőségekkel, eltanulni a tervek megvalósításához szükséges fortélyokat. “A megvalósítás nem annyira a pénzen múlik, inkább azon, hogy legyen valaki, aki az élére áll a dolognak, leküzdi az akadályokat, hogy létrejöhessen a közösség, amely megépíti a kertet. A kert azután – ez egy nagyon érdekes egymásra hatás – összetartja a közösséget. Ez egy teljesen egyedi, különleges élmény, hiszen a mai Magyarországon, különösen az elidegenedett nagyvárosi lakókörnyezetben sokszor még a szomszédainkat se ismerjük” – mondta Kiszely Márta.
A gondozott belső kertek nem csak kikapcsolódási lehetőséget biztosítanak a gyermekektől az idősekig mindenkinek, hanem a hőérzet csökkentésével elviselhetőbbé teszik a globális felmelegedéssel egyre gyakoribbá váló nyári hőhullámokat is. A rendezett, újra élettel megtöltött terek a közbiztonság szempontjából is hasznosak. A lakások is értékesebbé válnak. “Mindenhol lehet zöldíteni, de ehhez szemléletváltás kell. Ezek a kertek, belső udvarok évtizedekkel ezelőtt álomba szunnyadtak, tetszhalott állapotban vannak, az emberek mentális térképein nincsenek rajta. Mi közvetítők szeretnénk lenni. A kezdeményezést koordináló csapatunkban több terület szakértői működnek együtt, az ő tudásuk segítségével szeretnénk összekötni a társasházi közösségeket, önkormányzatokat, szakembereket és finanszírozókat a városi zöldterületek ilyen irányú fejlesztésében”.
A Belső Kertek Csoportról még több információ található a
Facebook-oldalukon , a Nyitott Kertek Napjáról pedig az eseményoldalán olvashat.