2015. október 20., 06:27

Négy rablást követett el egy férfi hétfőn Budapesten, több alkalommal késsel fenyegette a sértetteket; a Budapesti Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette a gyanúsítottat, elszámoltatása folyamatban van – olvasható a Police.hu honlapon.

2015. október 19., 19:21

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke a strasbourgi bírósághoz fordul a nemzeti pedagóguskari tagság miatt, mert szerinte ellentétes az alaptörvénnyel és az európai uniós alapelvekkel.

2015. október 19., 18:39

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja szerint a kabinet hazudott, mert a kormánypárti politikusok korábbi kijelentéseivel ellentétben mégis szaklevéltárrá minősítették a Veritas Történetkutató Intézet levéltárát.

2015. október 19., 16:37

A Párbeszéd Magyarországért az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) fordul azt kérve: vizsgálják ki az L. Simon László államtitkár családi vállalkozásainak adott állami támogatások ügyét – közölte a párt társelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

2015. október 19., 16:13

A Száz Magyar Falu Kft. elhíresült nyúlkönyve és két másik mezőgazdasági oktatás-módszertani vezetői segédkönyve amerikai koppintásból született – írja az Index. A portál szerint bruttó 31 millióért egyszerűen lenyúlták a pennsylvaniai állami egyetem kiadványait.

2015. október 19., 12:12

A kormánypárt a honlapján, a Magyar Nemzetben és a Népszabadságban tett eleget a jogerős bírói döntésnek és kért bocsánatot a Fidesz két évvel ezelőtti sajtótájékoztatóján elhangzott válótlanságért.

2015. október 19., 11:42

2015. október 19., 11:28

Végre egy közéleti hetilap, amelyik merte vállalni, hogy a menekültkérdés sajtóreprezentációjával, szakértők bevonásával tükröt tart a médiának: hogyan kezeli a tömegkommunikáció a válsághelyzetet.

2015. október 19., 11:12

L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár családi érdekeltségei az elmúlt egy évben 80 millió forint állami támogatást kaptak – írja a Blikk.

2015. október 19., 10:39

2015. október 19., 09:58

Bejelentette visszavonulását Besenyei Péter, a műrepülő Red Bull Air Race világbajnoki sorozat egyik alapítója és 2003-as bajnoka az idei szezon utolsó, Las Vegas-i hétvégéjének vasárnapi zárónapján.