A határzár feleslegesen növelte a menekültek szenvedéseit

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint csak feleslegesen növelte a nyugatra tartó menekültek szenvedéseit, hogy Magyarország lezárta a horvát határt is – írja a Deutsche Welle.

2015. október 19., 09:38

Az UNHCR regionális szóvivője úgy fogalmazott, hogy a budapesti döntés fokozza a kétségbe esett emberek gyötrelmeit és meghosszabbítja számukra az utat. Hozzátette, hogy nagy feladat lesz, ha lelassul a beáramlás folyamata, illetve ha feltorlódik a tömeg. A magyarok által előidézett szűk keresztmetszet a legfrissebb példája annak, hogy az unió nem összehangoltan reagál az áradatra. Szlovénia máris jelezte, hogy nem tud naponta 5 ezer érkezőt ellátni, és vasárnap visszautasította, hogy Horvátország felől beengedjen egy vonatot, rajta 1800 migránssal.

Utóbbiak körében a feszültség nő, mert várakozniuk kell a ködben és a hidegben. És ahogy egyikük elmondta: nem kapnak élelmet. Önkéntesek kabátokat és takarókat osztanak nekik, hogy ne fázzanak annyira, miközben a szabad ég alatt vesztegelnek. Egy szerb rendőr a horvát határon úgy nyilatkozott, hogy minden lelassult, amióta Magyarország elreteszelte a határt.

(Szelestey Lajos/Klubrádió)