2010. március 6., 10:37

Nagyságrendileg mintegy hetvenmillió forint jutott Hagyó Miklóshoz Balogh Zsolton keresztül - erről a BKV Zrt. volt megbízott vezérigazgatója beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában, amelyben arról is beszélt, hogy azóta tudja, hogy 15 millió forint fér el egy Nokia-dobozban, mert egyszer abban adta át az összeget.

2010. március 6., 10:00

A Mit ígérnek? civil kezdeményezés elemzői kérdésekkel fordultak a pártokhoz, a válaszokkal javíthatnak, de akár ronthatnak is programjaikra kapott gyenge osztályzataikon.

2010. március 6., 08:31

Vona Gábor Orbán Viktornak küldött, kemény hangú válaszlevele után újabb ütésváltás zajlott a Fideszt kiszolgáló média és a Jobbik között. Ezúttal a Demokrata című hetilap illette maffia-váddal a Jobbikot. A gyanúsításra Vona pártja kemény hangú közleményben reagált.

2010. március 6., 07:10

Schmitt Pál szerint az új kormány már rögtön a ciklus elején bevezeti a három csapás törvényét a nemzeti kormányzás egyik alaptételeként megfogalmazott rend és közbiztonság védelme érdekében – írta az .

2010. március 6., 05:05

A Fidesz a szocialistákat próbálja nevetségessé tenni Sub Bass Monster átszerkesztett videójával, amelyben a szöveg és a zene változatlan, a képeket viszont néhol kicserélték. A rapper nem ért egyet azzal, hogy a megkérdezése nélkül használták fel a klipet – tudta meg a .

2010. március 5., 20:36

Március 9-én délután 15 óra után különleges filmet láthatnak a nézők az M2 es csatornán. Ez esetben nem csak láthatnak, de hallhatnak is a látásukban korlátozott tévézők. A film a látássérült emberek elemi rehabilitációjáról szól.

2010. március 5., 15:04

Gázálarcot vettek fel a leányok, néhány fiú a kézi szirénát próbálta ki. Kaposváron nyílt napra hívták a diákokat csütörtökön a Pete Lajos utcai légópincébe - írja a sonline.hu.

2010. március 5., 14:16

Mostanában köztéma: ha a Fidesz kétharmados többséget szerezne a választásokon, az alkotmány átalakításával akár prezidenciális köztársaságot is létrehozhatna. Vannak szakértők, akik úgy vélik: diktatúrához vezethetne a harmadik köztársaság alkotmányának teljes módosítása. De mi szabhat gátat a tekintélyelvű átrendeződésnek? SÁNDOR ZSUZSANNA írása.

2010. március 5., 12:37

A Jobbik sajtóosztályától megkaptuk Vona Gábor Bayer Zsoltnak szánt válaszát, azzal a kísérőszöveggel, hogy a Magyar Hírlap nem volt hajlandó az írást közölni. Vona Gábor levelét, mely Bayer Zsoltnak válasz, de a címzett Orbán Viktor, alant teljes terjedelmében olvashatják.

2010. március 5., 12:15

Egy izsáki férfi kereste meg a Fókusz szerkesztőségét, miszerint vasárnap éjszaka – az izzó fénygömb jelenségének idején – a meteor egy darabja házának tetején landolt - írja a baon.hu.

2010. március 5., 11:07

Hogyan történhet meg, hogy Esztergom fideszes polgármestere perben-haragban áll egy olyan helyi közösségi portállal, amelynek működtetője saját bevallása szerint jobboldali szavazó? – Az ember itt vagy csatlós lehet, vagy ellenség lesz: harmadik út nincs – mondja a szeretgom.hu működtetője.

2010. március 5., 09:31

Orbán Viktor, Magyarország várhatóan következő miniszterelnöke azt mondta, hogy a kulturális elit elválaszthatatlan a hatalmi elittől. Ő úgy gondolja, hogy a kulturális elitet, a politikai hatalomnak kell létrehoznia.

2010. március 5., 09:14

Magyarország jövője azon fog múlni, hogy végre helyre tudjuk-e állítani a munka becsületét - jelentette ki a miniszterelnök a győri Széchenyi István Egyetemen tartott előadásában csütörtökön.

2010. március 5., 09:14

Volt egy időszak, amikor folyton azt hallottuk, hogy hazánk koraszülött jóléti állam. Ez nagyjából a Bokros-csomag idejére tehető. A mondat sokkal több igazságot tartalmazott, mint amennyit abból meg akart érteni a társadalom. Három választási kampányban – 1998, 2002 és 2006 – úgy tűnhetett, hogy a központi költségvetés tartalékai kimeríthetetlenek, miközben csak annyi történt, hogy a pártok ígérgetési licitjei olyan magasságokba jártak, ahol már a hegymászók is légszomjjal küzdenek. Ez a sokat emlegetett cifra nyomorúság? Gazdagnak akarunk látszani, és közben szegények vagyunk?

2010. március 5., 08:40

Példátlannak nevezte a Magyar Energia Hivatal elnökének kijelentését az MSZP. Podolák György, a szocialista párt országgyűlési képviselőjének csütörtöki közleményében azt írja, érthetetlen, hogy az energia hivatal elnöke az előtt mondta meg, hogy mekkora gázáremelési igényt tart reálisnak, hogy lejárt volna a földgáz egyetemes szolgáltatók árváltoztatási kérelmének benyújtási határideje - írja a Független Hírügynökség.

2010. március 5., 08:06

Magukat hazafiasnak mondó, az utcai tüntetésekről is ismert szervezetek ismert tagjai is támogatták a terrorcselekményekkel kapcsolatba hozott Magyarok Nyilai nevű csoportot - írja a Független Hírügynökség.