"Hazafias" szervezetek prominensei is támogatták a Magyarok Nyilait - ATV
Magukat hazafiasnak mondó, az utcai tüntetésekről is ismert szervezetek ismert tagjai is támogatták a terrorcselekményekkel kapcsolatba hozott Magyarok Nyilai nevű csoportot - írja a Független Hírügynökség.
Benkő György, a szervezetbe beépült, majd az általa készített hangfelvételeket nyilvánosságra hozó vállalkozó szerint olyan emberekről van szó, akik politikusoknak gondolják magukat - mondta a férfi az ATV csütörtök esti műsorában. Az adás tartalmáról a Független Hírügynökség számolt be.
Benkő György az ATV-nek azt mondta, hogy csak azért hozta nyilvánosságra a felvételeket - melyeket 2009 áprilisában a rendőrségnek is bemutatott - mert egy hírekkel foglalkozó televízió munkatársai felkeresték. Benkő szerint a 2009 tavaszi akció, mikor a rendőrök lecsaptak az akcióba induló csoportra, az ő feljelentése miatt hiúsult meg.
Neki aznap Ecsődi László szocialista képviselő házánál kellett volna robbantania. Összesen hat célpontjuk volt, olyan politikusok, akiknél egyszer már jártak. Benkő szerint a megbeszélésen elhangzott, hogy "ha meghal valaki, az sem probléma."
Az egyik hangfelvételen a nemrég gyanúsítottként kihallgatott, jobbikos Rihó Krisztiánról is szó van. Az egyik gyanúsított azt mondja, hogy Rihóval sok mindent csináltak együtt, amiért a férfi akár 10 évet is kaphatna.
Benkő György, miután eldöntötte, hogy nyilvánosságra hozza a felvételeit, az RTL-hez fordult, a csatorna azóta is folyamatosan ad le részleteket a hangfelvételekből, melyeket Benkő készített. Az RTL csütörtök esti Híradójában például arról volt szó, hogy a Magyarok Nyilai megtámadták volna az MSZP elnökét, Lendvai Ildikót, és az is felmerült, hogy gránátvetővel rálőnek Gyurcsány Ferenc házára.