Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2010. március 10., 12:08
A Fidesz politikusai közül Kósa a legnépszerűbb a szocialista szavazók körében, minden negyedik MSZP-s kedveli.
2010. március 10., 11:34
A tavaszi parlamenti választáson elmarad az országosan ismert "nagy nevek" csatája, az Országgyűlésbe tartó pártok elnökeinek és miniszterelnök-jelöltjeinek többsége nem indul egyéniben.
2010. március 10., 11:05
Egyre éleződik a Fideszt kiszolgáló média és a Jobbik küzdelme: néhány nappal azután, hogy a Demokrata című hetilap maffia-váddal illette a Jobbikot, a Magyar Hírlap házastársi hűtlenséggel vádolta meg Vona Gábort. Vona közleményben utasította vissza a vádat. A Fideszhez közel álló sajtó aktivitása éppen akkor élénkül, amikor közvélemény-kutatók szerint a választás megint nyitottabbá vált. A Jobbik megerősödésével a Fidesz kétharmadának kérdése korántsem "lefutott meccs".
2010. március 10., 10:10
A Fidesz elnöke szerint a következő parlament megfontolhatja a zéró tolerancia feloldását – jelentette az atv.hu.
2010. március 10., 09:42
A Fidesz szerint "döbbenetes kudarc" lett a 2007 decemberében kiírt póluskórház-pályázat: a kormány ugyanis spekulált az euróárfolyammal, "bűvészkedett a betűkkel", és az áfát is megemelte.
2010. március 10., 08:46
Nem beszámíthatatlan a 22 ember meggyilkolását tervező S. Ábel egyetemista, akit a múlt hónap közepén fogott el a rendőrség - közölte az RTL Klub híradója. A hírműsor arról számolt be, hogy az elmeorvosi vizsgálat megállapította: tisztában kellett lennie tettének következményével annak az egyetemistának, aki tömeggyilkosságot tervezett. A szakértő szerint a fiatalember személyiségzavaros, de nem beszámíthatatlan. A személyiségzavar nem korlátozta és nem zárta ki a beszámíthatóságát.
2010. március 10., 08:08
Máris sikerkönyv Majtényi György társadalomtörténész K-vonal – Uralmi elit és luxus a szocializmusban című munkája, amelyet nemrég jelentetett meg a Nyitott Könyvműhely. A kötet – egyebek mellett – bemutatja a káderek kiváltságait, a kegyosztás és kegyfosztás gesztusait vagy épp Kádár János és pártkörének vadászatait, a kormányüdüléseket, a fényűzést az ötvenes évektől. Mindezt igen olvasmányosan. KARÁCSONY ÁGNES interjúja.
2010. március 10., 07:38
Egy középtávú , akár 2025-ig tartó stratégia kidolgozását is várja az új kormánytól a Századvég Alapítvány elnöke, Stumpf István.
2010. március 10., 07:11
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint szerdán délnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, északkeleten számíthatunk még néhány órás napsütésre. Délnyugat felől egyre többfelé várható havazás, amely estig a Tatabánya-Békéscsaba vonalig jut el.
2010. március 10., 06:07
Magyarországról, az elmúlt évekről és a tennivalókról mond összegző beszédet Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a Magyar Demokratikus Charta nyilvános rendezvényén március 19-én - erősítették meg a szervezet ügyvivői kedden. Az MTI úgy tudja, Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt a szervezet kérte fel a beszéd megtartására.
2010. március 10., 04:38
A BKV-botrányokban érintett Hagyó Miklós a minap lánya nevére íratta át két budapesti ingatlanját, melyek korábban a volt szocialista főpolgármester-helyettes tulajdonában álltak – tudta meg a hvg.hu. Hagyó Miklós szerint ebben semmi különös nincs.
2010. március 9., 21:16
Balogh Zsolt is gyanúsított a BKV-val kapcsolatos nyomozásokban - derül ki az ügyészség tájékoztatásából. A rendőrség is megerősítette: B. Zsoltot tettesként, hűtlen kezeléssel gyanúsítják - írja az MTI.
2010. március 9., 19:43
Az MSZP kormányfőjelöltje a következő közleményt juttatta el a sajtóhoz:
2010. március 9., 17:54
Nemzettudatot és reumára való gyógymódot kínál választási szórólapján a MIÉP egyik jelöltje.Pápai István a Csongrád megyei 2-es körzetben indul. A biogazdálkodó szerint nem szabad elfelejtenünk, hogy a Kárpát-medencéből indult az élet - írja a delmagyar.hu.
2010. március 9., 17:23
Megújul a Néprajzi Múzeum. Uniós társfinanszírozásból modern, látogatóbarát intézménnyé alakítják. A Kossuth téri palota már idén igazi kulturális központtá válik, ahova vélhetően „trendi” lesz járni. HERSKOVITS ESZTER írása.