Unokája nevében verték át az idős asszonyt

2010. március 9., 17:06

2010. március 9. 14:38 Kemma.hu
Tatabánya | Száznyolcvanezer forintot adott oda egy idegen férfinak egy hatvanhat éves tatabányai asszony, aki azt hitte, hogy unokáját segíti ki a pénzzel.
Telefonon hívták fel az idős, tatabányai nőt a trükkösök múlt hét pénteken. A férfi az asszony unokájaként mutatkozott be, és pénzt kért. Amikor a nagymama megígérte, hogy segít, azt mondta, Varga Tibor nevű ismerőse megy el a pénzért.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Alig tette le a telefont az asszony, már csengettek is a kaputelefonon. A sértett férje sem gyanakodott, személyesen engedte be a „Varga Tibort”, aki mobiltelefonját odanyújtotta a férfinak mondván, hogy az unokája van a vonal másik végén. Az álunoka megköszönte a kölcsönt, majd azt kérte, hogy minderről ne szóljanak az édesanyjának. A nagyszülők 180 000 forintot adtak át a csalónak.

Másnap hívták fel unokájukat, hogy a pénz felől érdeklődjenek, ő azonban értetlenül hallgatta nagyszüleit. Közölte, hogy nem kért pénzt és Varga Tibor nevezetű ismerőse sincs, ha pedig kölcsönre lett volna szüksége, szüleitől kért volna.

A nagyszülők szembesülve azzal, hogy csalás áldozatai lettek, hétfőn feljelentést tettek a Tatabányai Rendőrkapitányságon