A tekintélyelvűség veszélyei

Orbán Viktortól még novemberben egy tévéinterjúban megkérdezték: támogatná-e, hogy Magyarországon prezidenciális rendszer legyen. „Én ezt nem vetem el” – felelte a Fidesz-vezér. Hozzátette: semmi tiszteletre méltót nem talál a jelenlegi alkotmányban.

Kijelentésével Orbán nemcsak a harmadik Magyar Köztársaság alaptörvényét minősítette, de magát Sólyom Lászlót is. A köztársasági elnök ugyanis egyik szellemi atyja volt a rendszerváltás új alkotmányának. Sólyom, aki az elmúlt években többször is „erkölcsi kifogásokat” emelt a Gyurcsány-kormány ellen, nem reagált a Fidesz-elnök nyilatkozatára. Pontosabban 2009. november 23-án, az Alkotmánybíróság huszadik évfordulóján rendezett konferencián annyit mondott: „Egy-két év pozitív vagy negatív tapasztalatai miatt ne változtassunk az alkotmány keretein.”

Az 1989-es alkotmány egyik legfontosabb célja az volt, hogy megteremtse a demokrácia szilárd jogi alapjait a diktatúra, az egypártrendszer évtizedei után. Egyebek mellett törvénybe foglalta: a hatalmat a nép által választott parlamenti többség gyakorolhatja, s a kormányt a miniszterelnök irányítja. A közt érintő alapvető kérdésekről – például államformáról, szabadságjogokról – csak kétharmados többséggel lehet dönteni. Épp avégett, hogy a köztársaság minél szélesebb politikai, társadalmi konszenzusra épüljön.

A parlamentáris demokráciában a köztársasági elnöknek inkább reprezentatív szerep jut. Más a helyzet – mondjuk – az Egyesült Államokban vagy Franciaországban, ahol prezidenciális rendszer van. Azaz: a végrehajtó hatalom feje a közvetlenül választott államelnök, aki kinevezhet, leválthat minisztereket, törvényeket kezdeményezhet, közvetlenül irányíthat tárcákat.

Gazdag Ferenc történész, az ELTE tanára szerint a prezidenciális rendszer hosszú távon ott működik jól, ahol az alapvető nemzeti értékekben megegyezés van. Franciaországban a szocialista párt is megvédte – nemegyszer – a konzervatív eszményeket. Az USA-ban az amerikai ethoszt egyaránt hirdetik a demokraták és a republikánusok.

Magyarországon azonban nincs közéleti konszenzus. Kérdés: egy ennyire megosztott társadalomban hasznos vagy ártalmas lenne-e a prezidentális hatalom bevezetése?

Gazdag Ferenc úgy véli: a pártharcok ellenére a magyar társadalomban nagyon is sok a közös érték, ez tehát nem lenne akadálya az elnöki rendszernek. Ráadásul válságban – folytatja a professzor – a prezidenciális vezetés jóval hatékonyabb. Az emberek az államtól várnak segítséget, ehhez pedig gyors, határozott központi döntések szükségesek.

– A történelem bizonysága szerint a parlamentarizmus többnyire a politikailag, gazdaságilag kiegyensúlyozott időszakokban eredményes. A húszas–harmincas évek gazdasági világválsága után Európában sorra megbuktak a parlamentáris demokráciák. Például Franciaországban prezidenciális rendszer alakult ki. A második világháborút követően ugyan visszatértek a parlamentarizmushoz, ám csakhamar tartós kül- és belpolitikai krízis alakult ki a gyarmatok miatt. 1958-ig több mint húsz kormány váltotta egymást. Majd jött De Gaulle, aki megerősítette államelnöki pozíciót, és megteremtette az V. Köztársaságot.

Hack Péter alkotmányjogász viszont arra figyelmeztet: ami Nyugaton működőképes, Kelet-Közép-Európában nem biztos, hogy az.

A prezidenciális hatalomkoncentráció rendkívül veszélyessé válhat ott, ahol a diktatúrának van hagyománya: ha a megnövekedett államfői hatalmat nem ellensúlyozzák kellő demokratikus erők, diktatórikus visszarendeződés is bekövetkezhet. Így a válság csak tovább mélyülne.

Térségünkben prezidenciális rendszer segítette uralomra Lengyelországban a Kaczyñski testvéreket, Szerbiában Miloševiæet, Oroszországban Putyint. A volt Szovjetunió területén létrejött államok többsége – Belarusztól Kirgizisztánig – elnökcentrikus. Az államfők személyi diktatúrát gyakorolnak, akár évtizedekre is „bebetonozhatják” magukat a hatalomba. Az országok sem politikailag, sem gazdaságilag nem tudnak megújulni.

Hack úgy látja, régiónkban a demokrácia leginkább ott tudott stabilan fennmaradni, ahol megszilárdult a parlamentarizmus. És akik ma nálunk az alkotmány teljes átalakítását sürgetik, valójában diktatúrát akarnak.

Nemrég a Népszabadságban Az elnöki köztársaság címmel jelent meg ifj. Korsós Antal (sokak szerint Sárközy Tamás jogászprofesszort rejti az álnév) cikke, amelyben az is olvasható: „1989–90-ben az új polgári állam kiépítésekor, a demokratikus düh jegyében szélsőségesen erős parlamentáris rendszert építettek ki Magyarországon. Ez nagyon megnehezíti a hatékony kormányzást. Ennyire erős parlamenti jogosítványokkal és a kormánnyal szemben ilyen erős ellensúlyokkal egyetlen uniós államban sem kormányoznak.”

Hack Péter azt mondja, ez nem helytálló.

– Nálunk a miniszterelnöknek vannak olyan jogosítványai is, amelyek erősebbek, mint sok prezidenciális elnökéi. A magyar miniszterelnök könnyebben át tudja vinni az akaratát a parlamenten, mivel a pártja alkotja a kormányt. De például korábban a francia államfőknek gyakran ellenzéki túlsúlyú parlamenttel kellett megküzdeniük.

Bauer Tamás közgazdász, politikai közíró is úgy gondolja: inkább erősíteni kellene a demokratikus ellensúlyokat, a parlament hatáskörét, az ellenzék lehetőségeit. Bauer szerint bár térségünkben a magyar alkotmány az egyik legjobb, legátgondoltabb, ez is könnyen kijátszható. Minden azon múlik: a politikai élet szereplői hajlandók-e tiszteletben tartani a demokrácia alapjait, vagy sem. Ebből a szempontból viszont nem lehet egyformán megítélni a bal- és a jobboldalt. Utóbbi sokkal gyakrabban szegte meg a demokratikus normákat. Az Orbán-kormány mindent megtett azért, hogy hatalmát ne lehessen korlátozni. Parlamenti üléseket csak háromhetente tartottak. Saját embereiket tették minden olyan közintézmény (például a Legfőbb Ügyészség, az MNB) élére, amelynek pedig a politikától függetlenül kell működnie.

Ilyen politikai kézi vezérlés más kormányok esetében nem volt. 1994-ben az MSZP–SZDSZ-koalíció kétharmados többsége ellenére – épp a konszenzusos demokrácia védelmében – önként korlátozta hatalmát. Két esetet leszámítva inkább lemondott a kétharmados törvényekről, ha tudta, hogy nem szavazná meg őket az ellenzék.

A Fidesz ma nyíltan hangoztatja, hogy több ciklusra tervezi hatalmát. Stumpf István, az Orbán-kormány kancelláriaminisztere már két éve arról beszélt egy rádióinterjúban: „Át kell alakítani a köztársasági elnöki szerepkört. Nem reprezentáló, hanem erőteljesebb elnöki szerepre van szükség.” Hozzáfűzte: el tudja képzelni, hogy Orbán Viktor legyen a köztársasági elnök.

Ha a Fidesz áprilisban kétharmados többséget szerezne, teljesen átírhatja az alkotmányt. Elvileg akár bevezethetnék az államvallást, pártkatonákat helyezhetnének az Alkotmánybíróságra is, a teljhatalmú államelnök bármilyen államformát kitalálhat magának.

Bauer mégis azt valószínűsíti: a Fidesz, ha megtehetné, sem alakítana ki prezidenciális rendszert. Ezáltal ugyanis leleplezné tekintélyelvű törekvéseit, s ez rontaná a nemzetközi megítélését. A Fidesznek a ténylegesen korlátlan hatalomgyakorlás a fontos, nem az, hogy milyen formális keretek közt valósítja meg.

Hack Péter is azt gondolja: egy esetleges alkotmánymódosítás mértékének leginkább a nemzetközi kontroll szabhat gátat. Az EU-nak csakis demokratikus állam lehet tagja: jogilag kell garantálni a törvényhozó és a végrehajtó hatalom különválasztását, a független igazságszolgáltatást. Ha Orbán Viktorék kétharmadot kapnának, mérlegelniük kell: továbbra is Európához akarunk-e tartozni, vagy inkább a közép-ázsiai diktatórikus államok közé.

Az USA-ban a mindenkori elnök jelöli ki a kormánytagokat, terjeszti be az éves költségvetést. Mégsem csorbul a demokrácia. Ez ugyanis a hatalmi ágak megosztásától és a demokratikus ellensúlyoktól függ. Az amerikai elnöknek a kongresszussal és a szenátussal is meg kell szavaztatnia törvényjavaslatait.