Lopott videóval kampányol a Fidesz?
A Fidesz a szocialistákat próbálja nevetségessé tenni Sub Bass Monster átszerkesztett videójával, amelyben a szöveg és a zene változatlan, a képeket viszont néhol kicserélték. A rapper nem ért egyet azzal, hogy a megkérdezése nélkül használták fel a klipet – tudta meg a .
A napokban a Fidesz csoport két videót is beemelt a Youtube-ról. Az MSZP kampányfilm című klip alapja Sub Bass Monster Mázli című dala, amely arról szól, hogy "ebben az országban minden ellopható, megúszható, és mindenki lenyúlható". A készítők a klipet úgy alakították át, hogy az eredeti felvételek helyére Bajnai Gordont, Draskovics Tibort, Gyurcsány Ferencet, Lendvait Ildikót vagy épp Medgyessy Pétert vágták be. Amikor például Sub Bass Monster azt rappeli, hogy "egy kapzsi hapsi, meg egy meg nem értett sértett, kit a lopás kísértett így először lépett", akkor az eredeti klipben látható bácsi helyett a tavaly lemondott kormányfő tűnik fel.
Sub Bass Monster a STOPtól értesült mind a szerkesztett klip létezéséről, mind arról, hogy a legnagyobb ellenzéki párt a Facebookon terjeszti azt. "Attól függetlenül, hogy kire szavazok, nem értek egyet azzal, hogy a megkérdezésem nélkül bárki bármit felhasznál. A sors iróniája, hogy a Mázli is pont erről (azaz a lopásról) szól" - mondta el a hírportálnak. A rappernek nem ez volt az első ilyen ügye. Négy évvel ezelőtt a Fiatal Baloldal használta fel a Négy ütem című számát.