A Demokrata is megtámadta Vonáékat: már háború
Vona Gábor Orbán Viktornak küldött, kemény hangú válaszlevele után újabb ütésváltás zajlott a Fideszt kiszolgáló média és a Jobbik között. Ezúttal a Demokrata című hetilap illette maffia-váddal a Jobbikot. A gyanúsításra Vona pártja kemény hangú közleményben reagált.
A Jobbikot újabb nemtelen, hazug támadás érte a Fideszt kiszolgáló Demokrata hetilap részéről – írja közleményében Szabó Gábor, a Jobbik országos kampányfőnöke.
A Demokrata által közzétett hangfelvételen két jobbikos vezető vitatkozik egymással azon, hogy alkalmas-e a gyöngyösi választókerület kampányfőnökének egy friss Jobbik-tag, aki vállalkozóként játéktermeket üzemeltet.
A Jobbik szerint ennek a beszélgetésnek egy-két mondatát hamisítja meg az áriratban Bencsik lapja, úgy adva közre az elhangzottakat, miszerint Sneider Tamás azt mondja, hogy a Jobbiknak mint a pártnak a maffiózókkal jóban kell lennie.
"Azonban meghallgatva a felvételt, a beszélgetésből kiderül, hogy a kijelentés általánosságban a játékterem üzemeltetőkre vonatkozik, s egyáltalán nem a Jobbikra mint pártra" – állítja a szélsőjobboldali párt kampányfőnöke.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom bocsánatkérésre és helyreigazításra szólítja fel "Bencsik lyukra futott fideszes lapját".
Kiegészítve azzal, hogy Vona Gábor kampányfőnöke a választási küzdelem kezdetétől fogva Várkonyi Zsolt, s nem a felvételen kritizált vállalkozó.
Az érintett rész pontos átirata a Jobbik szerint:
Czeglédi Ágnes: Az összes játékterem üzemeltető környéken, annak jóban kell lenni Magda Robival. Ez az egyik, a másik...
Sneider Tamás: Én nem tudom...
Itt egyszerre beszélnek, nem érthető a felvétel, majd Sneider Tamás megismétli mondatát:
Sneider Tamás: Valószínű maffiózókkal is kell, hogy jóban legyen, hogy tárgyaljon esetleg...
"A Jobbik továbbra is a rend pártja, s nemcsak a maffiózóktól, hanem a politikusbűnözőktől vagy az őket kiszolgáló cselédmédiától is távol tartja magát" – írja közleményében Szabó Gábor, a Jobbik országos kampányfőnöke.
Egy nappal korábban Vona Gábor pártelnök írt nyílt levelet a Fidesz elnökének, Orbán Viktornak, miután a Magyar Hírlap nem volt hajlandó leközölni az írást. A Jobbik elnöke ezt válasznak szánta Bayer Zsolt nagy vihart kavart írására.
Vona a levélben így fogalmazott:
"Jól látható egyébként, ahogy stratégiát váltottak a Jobbik egészpályás letámadásával kapcsolatban. Úgy tűnik, nem volt sikeres a kövéri rágalmazás. Sőt visszájára fordult, hiszen alaptalan vádjaik miatt még több ember ábrándult ki önökből, és állt mellénk. A piszkos munkát ezért most igyekeznek kiosztani a holdudvarnak, így fordulhat elő, hogy minden sajtóorgánumukban egy-egy külsős (?) megmondó ember a Jobbikot szapulja, vállalva ezzel akár saját maga hitelességének tönkretételét is. Jobb sorsra érdemes emberekkel mondatnak ki hazugságokat, csúsztatásokat. Méltó ez egy párt vezetőjéhez, elnök úr?"
"Az elmúlt nyolc év az önök bűne is. A passzivitásuk, a gyávaságuk és a háttérben történt mutyijaik bűne. Hogyan tudták mindezt tétlenül végignézni? Miért nem adták vissza a mandátumaikat már 2006 őszén, amikor látszott, hogy ebből hatalmas baj lesz? Nyolc éven keresztül bujkáltak és menekültek a felelősség elől. Lehet így bárminek is az élére állni, elnök úr?" - írta Orbán Viktornak címzett levelében a Jobbik elnöke.