Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2022. augusztus 11., 16:39
A sportot Borsányi Gábor, Huszár Viktor Dénes és a volt miniszterelnökjelölt Gattyán György „találta ki”.
2022. augusztus 11., 16:33
Közösségi oldalán megjelent nyílt levélben nevezi Gyöngyösi Márton „egy görcsbe rándult arccal, szélsőbalos proletár eszméket vadul üvöltöző politikusnak” Jakab Pétert.
2022. augusztus 11., 15:35
Az élelmiszerek drágulása, valamint a megemelkedett rezsiárak sok nyugdíjast arra kényszerít, hogy mellőzze a gyógyszervásárlást a következő nyugdíjig.
2022. augusztus 11., 14:07
Nyolc budapesti járatot szüntetnek meg.
2022. augusztus 11., 13:53
A mentősök problémáját a kerékpár nem oldja meg.
2022. augusztus 11., 13:46
Az elmúlt hónapok legfontosabb stratégiai társasjátéka a Gazdálkodj okosan!. Emlékszünk még, amikor rossz döntést hoztunk és kimaradtunk két körből? Sok család úgy érezheti, a kedvezményes benzinre jogosultak körének szűkítésével elvesztette a szerencsekártyáját és még a dobásból is kimaradt.
2022. augusztus 11., 12:40
Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka óta folyamatosan érkezik kőolaj Magyarországra is a Barátság kőolajvezetéken, miután a Mol átvállalta az orosz fél által fizetendő tranzitdíjat. A belföldi ellátás a néhány napos szünet ellenére nem volt veszélyben, hiszen Magyarország több hétre elegendő tartalékkal rendelkezik – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
2022. augusztus 11., 12:00
Egyre kevesebb málna terem Magyarországon, egy-két év múlva pedig előfordulhat, hogy már csak importként juthatunk hozzá üzletekben.
2022. augusztus 11., 10:43
A rekordszárazság miatt sorra száradnak ki a kutak, amik helyett újakat kell fúratni. Többek között emiatt is megugrott a kútfúrások igénylése.
2022. augusztus 11., 10:30
Március óta nem tud számlát küldeni a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM), hiába jelölte ki az energiahivatal a szolgáltatás ellátására a céget.
2022. augusztus 11., 09:48
Több fizetett szabadnap járna az apáknak egy 2019-es uniós irányelv szerint, de a kormány ezt még nem vezette be. A Magyar Szakszervezeti Szövetség ezért felszólította a kormányt.
2022. augusztus 11., 09:17
Egy tavalyi és egy idei műholdképet osztott meg az Időkép Magyarországról, amelyen eléggé szembetűnő az aszály hatása hazánkra.
2022. augusztus 11., 08:58
Virág Barnabás szerint őszre akár 20 százalék környékére is gyorsulhat az infláció.
2022. augusztus 11., 07:51
Elkezdődött a képzése azoknak, akik az elsők között jelentkeztek a Készenléti Rendőrség Határvadász Ezredébe. A négyhetes intenzív kurzus során a programban résztvevők mind elméleti, mind gyakorlati ismeretekre szert tesznek.
2022. augusztus 11., 07:06
Bokros Lajos, az MSZP-SZDSZ kormány egykori pénzügyminiszte szerint a kormány hiábja a gazdasági válság, és ha nem kapja meg Magyarország az EU-s támogatásokat, államcsőd lesz.
2022. augusztus 11., 06:22
Az Országos Meteorológiai Szolgálat 11 megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést zivatar miatt.
2022. augusztus 10., 22:13
A szakértő szerint annyira gyors az infláció, hogy sűrűbben kell követni a nyugdíjak vásárlóértékének az igazítását.
2022. augusztus 10., 21:33
Csütörtök délután az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön, estefelé már a középső és északnyugati tájakon is kialakulnak záporok, zivatarok.