Benzintranszfer – legális, de nem törvényes

Az elmúlt hónapok legfontosabb stratégiai társasjátéka a Gazdálkodj okosan!. Emlékszünk még, amikor rossz döntést hoztunk és kimaradtunk két körből? Sok család úgy érezheti, a kedvezményes benzinre jogosultak körének szűkítésével elvesztette a szerencsekártyáját és még a dobásból is kimaradt.

2022. augusztus 11., 13:46

Szerző:

Amióta a kormány – a MOL javaslatára – úgy döntötthogy a 480 forintos garantált árat a magántulajdonú gépjárművekre, a taxikra és a mezőgazdasági gépekre tartják fent, azaz szűkítik a jogosultak körét, a magyar kreativitás évtizedes hagyományt elevenített fel.

A rendelet a bejelentést követő fél órán belül hatályba lépett, így egy ventillációs fohászkodásokkal kísért tankolásra sem volt lehetőség. Erre jött még pluszban augusztus elején a MOL intézkedése, miszerint hazai kúthálózatánál naponta egyszer lehet tankolni, korlátozott mennyiséget. A népi rigmusok terápiás ismételgetése immár kevésnek bizonyult. A megszorítás sokakat érint, amit – információink szerint – kreatívan igyekeznek áthidalni az érintettek.

Ahogyan arról az rtl.hu is beszámolt: a benzinleszívó csövek forgalmában mintegy 200 százalékos, a benzinkanna-eladásokban pedig 450 százalékos növekedést tapasztaltak, az elmúlt hónapok első hetében mérhető átlagos forgalomhoz képest.

Úgy tűnik tehát, hogy az egyik áthidaló megoldás, ha saját tulajdonú autóba tankolt üzemanyagot átszívják a céges gépjárművekbe. Utána jártunk, ez egyáltalán lehetséges-e az új autóknál, illetve milyen jogi következménnyel jár a jogalkotói szándék megkerülése.


Nem mindegy, hogy benzines vagy dízeles

Félreértés ne essék, távol áll tőlünk, hogy kijelentsük, a magyarok szlopálják a benzint, és az is, hogy benzintranszfer-tanácsokkal lássuk el a lakosságot. Felvetéseink szigorúan teoretikusak, azt szerettük volna tudni, hogy technikailag, illetve jogilag járható-e ez az út.

Szakértőnk szerint a benzin leszívása nem bonyolult folyamat – amennyiben öreg autót használunk. Az 1980-as '90-es évek előtt gyártott gépjárművek tankjából egy egyszerű gumicsővel is kiszívható a benzin. A profibbak benzinleszívó csővel végzik a műveletet, kecsesen pumpálgatva a hatékonyság és a saját egészségük védelme érdekében.

Az újabb autókból viszont bonyolultabb a benzin kinyerése: ezeknél a járműveknél ugyanis a motortérben az üzemanyagrendszer visszafolyó ágát lehet megcsapolni, majd gyújtás vagy beindítás után lehet innen kinyerni a benzint. Ha azonban dízelüzemű járművünk van, akkor sokkal bonyolultabbá válik a folyamat, mert könnyen levegő kerülhet a rendszerbe. A dízeles autók – benzinüzemű társaikkal ellentétben – nem tolerálják a motorban a levegő jelenlétét, és ezért a művelet után légteleníteni kell a motort.

Legális vagy illegális?

Jogi szakértőnk, Korn Sándor ügyvéd szerint régi trükk a benzin leszívása egyik autóból a másikba, ez egy jogi kiskapu. Nincs jogszabály, amely szankcionálná a benzin kreatív felhasználói elosztását a cégen vagy családon belül, ám ez valójában a jogalkotói akarat megkerülése.

A jogalkotói szándék az, hogy csak a magántulajdonú gépjárművek, mezőgazdasági gépek, taxik jussanak kedvezményes tarifával üzemanyaghoz. A napi egyszeri tankolás és a limitált mennyiség bevezetése is megerősíti a jogalkotói szándékot az üzemanyag hiány elkerülése miatt, ha ezt kijátsszuk, akkor a jelenleg hatályos rendeletet játsszuk ki. Noha jogilag nem szankcionálható, ha a leszívott benzint egy céges autóba töltjük bele, a társadalmi felelősségvállalás, az önkéntes jogkövetés mégis azt diktálná, hogy szakítsunk a régi rutinnal és ne trükközzünk – mondta az ügyvéd. 

(Fotó: Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.