A Balaton parti séták is megváltoznak majd.
Kiderült, hogyan utazhatott Orbán Sára az OTP Csoport tulajdonában lévő Air Invest Kft. magángépével.
Több helyre is új traffipaxot telepítettek, mutatjuk, hova kerültek pontosan.
Aki autóval indul útnak, annak fontos tudnia, hogy fokozódik a balesetveszély a következő időszakban.
Egy friss kormányrendelet szerint nemsokára komoly változás várható a szakrendelők eddig megszokott ellátási rendjében.
2023. augusztus 30., 13:19
A megrendelő élesztette újra azt az 50 év körüli szerelőt, aki mellkasi fájdalomra panaszkodott, majd hirtelen összeesett.
2023. augusztus 30., 12:50
Budapest XII. kerületében, a Németvölgyi úton, a Tamási Áron utcánál tűz ütött ki egy lakóépületben.
2023. augusztus 30., 12:36
Őrizetbe vettek két férfit, aki légpuskával hátba lőtt egy idős férfit Kiskunfélegyházán, hogy ellopják egyik disznóját – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel.
2023. augusztus 30., 12:31
A Makói Járási Ügyészség vádat emelt azzal a három emberrel szemben, aki idén januárban a román – magyar határon csempészett át két eltűntként keresett gyereket – tájékoztat a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője.
2023. augusztus 30., 12:15
Róth Márton Csongrád-Csanád vármegyei főispán lemondott.
2023. augusztus 30., 11:45
Kompországból hídországot akar a miniszter.
2023. augusztus 30., 11:26
A probléma 517 települést érint, a legrosszabb Borsod-Abaúj-Zemplénben a hiány, itt 73 üres praxis van, míg Budapesten és Pest megyében 56, illetve 51 ugyanez a szám.
2023. augusztus 30., 11:20
Hiába ingyenes elvben a közoktatás, a szülőknek különösen tanévkezdéskor okoz jelentős anyagi terhet az iskola. A kormány leginkább tessék-lássék akciókkal segíti a családokat. Ilyen például az augusztusi dupla családi pótlék, ami annyit jelent, hogy augusztusban előre megkapják a szeptemberi támogatást is családok, cserébe szeptemberben nem jön semmi.
2023. augusztus 30., 11:08
Elon Musk, az X-re keresztelt Twitter milliárdos tulajdonosa megosztotta Tucker Carlson Orbán Viktorral készített interjúját.
2023. augusztus 30., 10:37
Milliárdos támogatásból gazdálkozik a Magyar Kertörökség Alapítvány (MKA), ebből jut mindenre: külföldi konferenciákra, milliós tiszteletdíjra, a megrendelt stratégiai tárgyú tudományos mű megalkotásával azonban szűk a határidő, és még csak a feltárási szakaszban tart a projekt.
2023. augusztus 30., 10:13
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere határozott kiállíást sürget az „orosz állam történelemhamísítása” miatt.
2023. augusztus 30., 08:56
Tucker Carlson amerikai szélsőjobboldali műsorvezetőnek mondta ezt el Budapesten Orbán.
2023. augusztus 29., 20:31
A koronavírus-járvány alatt 300 milliárd forintból vásárolták és halmozták fel a lélegeztetőgépeket, ám ebből egyetlen fillér sem folyt be az államkasszába. Az Átlátszó szerint az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) is hazudott a gépek kapcsán.
2023. augusztus 29., 19:10
A szúnyogok által terjesztett nyugat-nílusi láz magyarországi megjelenése miatt a szúnyogcsípések megelőzésére és a szúnyogok elleni védekezésre kéri a lakosságot a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
2023. augusztus 29., 18:23
A Helyi Választási Bizottság (HVB) ezúttal a mikepércsi civileket összefogó Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület (Miakő) kérdéseit utasította el.
2023. augusztus 29., 18:22
Élőlánccal próbáltak megakadályozni egy csepeli kilakoltatást a Szikra Mozgalom és A Város Mindenkié civil jogvédő szervezet tagjai kedden reggel. Egy négytagú családot annak ellenére kilakoltatott a hatóság, hogy jogtalanul fizettettek velük lakbért és a saját otthonukról volt szó.
2023. augusztus 29., 17:32
Szerintük a megnyert forrásokat nem közérdekű célokra fordítják.
2023. augusztus 29., 16:25
A brüsszeli rendelkezések a jövő évtől kötelezik a tagállamokat a bruttó elszámolás bevezetésére. Az irányelvnek megfelelő magyarországi szabályozási tervek finomhangolása folyamatban van, a témában további egyeztetések várhatók – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden az MTI-vel.