A kórházi főigazgatóság is valótlant állított a lélegeztetőgépekről

A koronavírus-járvány alatt 300 milliárd forintból vásárolták és halmozták fel a lélegeztetőgépeket, ám ebből egyetlen fillér sem folyt be az államkasszába. Az Átlátszó szerint az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) is hazudott a gépek kapcsán.

2023. augusztus 29., 20:31

Szerző:

A kormány elismerte, hogy egyetlen darabot sem adtak el a 300 milliárd forintból összevásárolt, 17 ezer darab lélegeztetőgépből – amint azt mi is megírtuk – és ebből következik, hogy ebből egyetlen fillért sem látott az államkassza – közölte a Transparency International, miután a több éve tartó perben a Kúria végleg kimondta, hogy Belügyminisztériumnak ki kell adnia az adatokat.

Az egészségügyi készletekért felelős kormányszerv, az Országos Kórházi Főigazgatóság később sem tervezi egyetlen lélegeztetőkészülék értékesítését. Az Átlátszónak nyilatkozó szakértő szerint az is kérdéses, hogy a félmilliárdos karbantartási szerződést miként teljesítették, ha teljesítették – idézi a HVG.

„Tekintettel arra, hogy az orvostechnikai berendezések karbantartását, javítását, felülvizsgálatát nem az OKFŐ szervezi, ezért az erre vonatkozó adatokkal nem rendelkezik” 

– írta az Átlátszó érdeklődésére az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) áprilisban.

A portál megkereste a Szegedi Tudományegyetemet (SZTE) is, amely egyike volt azon intézményeknek, amelyek kaptak a gépekből, szintén a karbantartás miatt. Az SZTE válaszában azt írta:

„tekintettel arra, hogy a karbantartási munkálatokra a tárgyi időszakban az OKFŐ szerződött, a kapcsolódó szolgáltatói szerződés nem áll a Szegedi Tudományegyetem rendelkezésére”.

Így az Átlátszó újabb megkeresésére az OKFŐ már kénytelen volt megküldeni a karbantartásról szóló szerződést, aminek a létezését addig tagadták. A dokumentum szerint az OKFŐ közbeszerzés nélkül szerződött 2022 júniusában az Aladdin Medical Kft.-vel. A szerződés nettó 1,2 milliárd forintos, de nem csak lélegeztetőgépek karbantartásáról szól. Az okirat 3658 lélegeztetőgép karbantartását írta elő 536 millió forintért.

A teljesítési igazolások szerint a cég az első 100 nap alatt 31 intézményben összesen 2344 eszközt tartott karban az ország legkülönbözőbb pontjain.

Az Átlátszó beszélt egy kórházi gépek karbantartására szakosodott cég vezetőjével is. A szakértő szerint egy gép felülvizsgálata egy-másfél óra. Az elkerült dokumentumok alapján az Aladdin Medical Kft. ezt 3658 alkalommal elvégezte. Ez a gyakorlatban több mint 200 napot jelentett volna.

(Kiemelt kép: védőfelszerelést viselő orvos vizsgál egy lélegeztetőgépre kötött beteget a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon a Szent László Kórházban 2020. április 22-én. MTI/Balogh Zoltán)