Transparency: egyetlen darabot sem adtak el a 300 milliárd forintért felstócolt lélegeztetőgépekből

Negatív nulla forint bevétele származott a magyar államnak az összeportyázott lélegeztetőgépeken.

2023. augusztus 29., 13:55

Szerző:

A Transparency International (TI) Magyarország még 2021-ben fordult közérdekűadat-igényléssel az akkor még létező Emberi Erőforrások Minisztériumához (EMMI) annak kiderítésére, hogy a tárca pontosan hány lélegeztetőgépet tudott eladni abból a 17 ezer darabos készletből, melyet a kormány fürkészei és portyázói gereblyéztek össze a világ minden tájáról – írja az RTL.hu.

A Kúria előtt közel két évvel később nyertük meg az elutasított adatigénylésünk nyomán indult pert

– olvasható a szervezet közleményében.

A legfelső bírói fórum megfellebbezhetetlen ítélete alapján az EMMI-től az ügyet megöröklő Belügyminisztériumnak (BM) ki kellett adnia az adatokat. „A BM most írásban is elismerte azt, ami régóta sejthető volt.”

– írja a Transparency közleménye.

Emlékeztetnek, hogy a kormány közel 17 ezer lélegeztetőgépet szerzett be összesen 300 milliárd forintért a baráti cégeknek sokmilliárdos extraprofitot termelő módon. Azt már a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak (KKM) évekkel korábban küldött adatigénylés útján sikerült kideríteniük, hogy a szükségtelenül nagy mennyiségben vásárolt készülékek közül 2020-ban egyetlen darabot sem sikerült értékesíteni.

Feltűnően gyorsan, a beszerzést követő 20 hónapon belül megsemmisítette (vagyis selejtezte) a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a 2020 márciusi lélegeztetőgép-beszerzéssel kapcsolatos iratok egy részét – írja a Transparency International.

(Kiemelt képünk illusztráció. MTI/Balogh Zoltán)