A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2023. május 10., 18:11
A kiírás szerint céljuk a magyarországi független média támogatása, összesen ötszázezer dollárt osztanak ki.
2023. május 10., 17:42
A MÁV-csoport kiadásait éves szinten százmilliós nagyságrendben növelik majd meg a Lázár János által levezényelt személycserék és az új garnitúra fizetésemelése.
2023. május 10., 17:40
A gazdasági szakértő szerint a kötelező akciózás miatt a vidéki kisboltok még nagyobb problémákkal nézhetnek szembe.
2023. május 10., 17:34
Csütörtök reggeltől már előfordulhat néhol eső is, a nappali hőmérséklet 16 és 23 fok között várható.
2023. május 10., 16:39
A szerdai kormányülés után csütörtökön tizenegy órai kezdettel ismét a sajtó elé áll Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
2023. május 10., 16:38
A Migration Aid ukrajnai menekülteknek kialakított, Madridi úti szállása veszélyben forog, közölték a szervezet munkatársai kedden.
2023. május 10., 16:08
Tarlós István szerint ostobaság a Lánchíd gyalogoshíddá alakítása, mivel a Lánchíd láncaitól úgysem látnának semmit a városból.
2023. május 10., 14:48
Folyamzár lesz a Dunán a honvédség gyakorlat miatt.
2023. május 10., 14:43
A 47 éves férfi botokkal irányította a féket és a gázpedált, már nem először bukott le.
2023. május 10., 14:41
A legutóbbi választáson elbukó cseh miniszterelnök Andrej Babiš, Budapesten figyelmeztetett, az eddigi évtizedekben jól működött a visegrádi együttműködés, most az ukrán helyzet miatt sem kellene kockára tenni.
2023. május 10., 14:31
Anyagi források hiányában mondta vissza Magyarország a jövő évi műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság rendezését.
2023. május 10., 14:21
Rákay Philip Aranybulla-tévésorozatát Magyar Mozgókép Díjra jelölték a kategóriájában. A mozgóképes alkotás 1,1-es IMDb-értékelést ért el.
2023. május 10., 13:57
A miniszterelnök vezetésével szerdán ismét összeült a magyar kormány, értesített az eseményről közösségi oldalán maga a miniszterelnök.
2023. május 10., 13:50
Erősődő gazdaságot és tíz százalék alatti inflációt ígér a kormányzat.
2023. május 10., 13:15
A Miniszterelnökség előtti Színház utcát 2021. november végén zárták le. Akkor még a Honvéd Főparancsnokság felújításával indokolták. Most azonban kiderült: védett személyek biztonsága érdekében történt a lezárás.
2023. május 10., 12:25
Egy 43 éves nő ugrott le a gyaloghídról, a helyszínelés idejére a forgalmat leterelték a sztrádáról.
2023. május 10., 11:53
Nem valós a történelem érettségi feladatlapjának kiszivárgásáról szóló információ.
2023. május 10., 10:51
A rendőrség megtalálta azt az videójátékot, melyben a 17 éves diák felépítette iskolája tökéletes mását és az online térben gyerekeket, tanárokat mészárolt.