A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2023. május 13., 18:56
A rendelet felváltja az ukrajnai gabonadömpingre vonatkozó magyar döntéseket, és örül annak hogy az EU végre észbekapott – jelentette be Nagy István agrárminiszter Záhonyban.
2023. május 13., 18:18
Vasárnap hajnaltól dél felől egyre többfelé alakulhat ki ismételten eső, zápor, a Dél-Dunántúlon néhol beágyazott zivatar is lehet.
2023. május 13., 17:22
Katonai menetoszlopokra lehet számítani országszerte vasárnap, mutatjuk, merrefelé.
2023. május 13., 16:26
Jelentősen változik a CSOK és a falusi CSOK feltételrendszere is a közeljövőben, mutatjuk, hogyan.
2023. május 13., 15:23
Idén is a vitorlafelhúzó versennyel nyitották meg a hivatalos balatoni vitorlásszezont.
2023. május 13., 12:42
Az építési és közlekedési miniszter a Vasutasok Szakszervezete pénteki tisztújító kongresszusán közölte, hogy tíz év alatt 5 milliárd dollár külső tőke bevonását tervezi vasútfejlesztésre.
2023. május 13., 12:15
A kormány úgy döntött, hogy egyszeri rezsitámogatást nyújt az egyház által fenntartott köznevelési intézeteknek – derült ki a Magyar Közlöny pénteken megjelent számából.
2023. május 13., 11:27
Megszűnik a háztartási, kerti kutak és a mezőgazdasági öntözésre használt kutak létesítésekor jelenleg szükséges bejelentési kötelezettség és engedélyeztetésre sem lesz szükség.
2023. május 13., 11:03
Szombat reggelre elérhetetlenné vált a pénzintézet számos online szolgáltatása. Elhárították a támadást.
2023. május 13., 10:37
Ismét pályázhatnak a települések az Idősbarát önkormányzat díjra – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.
2023. május 13., 08:45
Az OTP Bank teljességgel méltatlannak tartja, hogy az ukrán Antikorrupciós Ügynökség (NAZK) a háború nemzetközi szponzorai közé sorolta, és arra fog törekedni, hogy erről meggyőzze az ukrán illetékeseket is.
2023. május 13., 08:05
A meteorológiai intézet előrejelzése szerint az egész nap folyamán esőzés, olykor jégeső várható.
2023. május 12., 19:57
Az önkormányzat szerint ez a dolgozók megbecsülése, a kerületi iskolákban dolgozó pedagógusok eközben azt mondják, nekik még a fénymásoló papíron is spórolniuk kell.
2023. május 12., 19:50
Ismét szent a béke: rendezte a nézeteltérést a vezérkari főnök és a lengyel nagykövet.
2023. május 12., 19:28
Davide Bais, az EOLO-Kometa olasz bringása nyerte hegyi befutóban a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny hetedik szakaszát, amelyen Fetter Erik a 147. helyen ért célba.
2023. május 12., 19:21
A Kossuth-díjas művész szerdán lett rosszul, de hiába vártak a kihívott mentőre, el sem indult a segítség.
2023. május 12., 17:35
Csakis a hivatalos határátkelőkön, a nyitvatartási időben lehet majd átjutni a szlovák határon.
2023. május 12., 17:21
Keszler Gábor, a hitközösség februárban megválasztott elnöke közleményben reagált Deutsch Róbert állításaira.