Irodájában fogadta a lengyel nagykövetet a vezérkari főnök

Ismét szent a béke: rendezte a nézeteltérést a vezérkari főnök és a lengyel nagykövet. 

2023. május 12., 19:50

Szerző:

A Honvéd Vezérkar főnöke, Böröndi Gábor irodájában fogadta Sebastian Kęciek lengyel nagykövetet és Sławomir Mnitowski ezredest, lengyel védelmi attasét, miután Kęciek nyílt levélben kifejezte felháborodását Böröndi kijelentése miatt, miszerint egy korai békekötéssel meg lehetett volna állítani a második világháborút – számol be róla a Telex. A lengyel nagykövet szerint Böröndi félreértelmezte a történelmet, Lengyelországot pedig bűnrészesnek állítja be. Most úgy tűnik, hogy rendezték nézeteltéréseiket a felek. 

Egy közös nyilatkozatban kijelentették, hogy megerősítették a magyar-lengyel kapcsolatok és a szolidaritás jelentőségét, valamint hangsúlyozták a közös szövetségbe tartozást és az együttműködés fontosságát. Böröndi világossá tette, hogy nem akarta megkérdőjelezte Lengyelország veszteségeit a háborúban.

A közleményben továbbá kiemelték, hogy a Honvéd Vezérkar főnöke továbbra is prioritásként kezeli a NATO-n belüli együttműködés fejlesztését, és elkötelezett a Lengyelországgal való kapcsolatépítés iránt. A látogatást kölcsönös tisztelet, szolidaritás, egyetértő együttműködés és közös prioritások erős kötelékének szellemében zárták.

(Kiemelt képünkön: Böröndi Gábor és Sebastian Kęciek. Fotó: A Lengyel Köztársaság honlapja.)