Lázár János beígért 1700 milliárd forintot a szakszervezeti választáson
Az építési és közlekedési miniszter a Vasutasok Szakszervezete pénteki tisztújító kongresszusán közölte, hogy tíz év alatt 5 milliárd dollár külső tőke bevonását tervezi vasútfejlesztésre.
Négy évre ismét bizalmat kapott a Vasutasok Szakszervezete régi vezetése a pénteki, késő estébe nyúló tisztújító kongresszuson, amelynek megnyitóján Lázár János is részt vett.
A szakszervezeti vezetőválasztás nem hozott túl nagy meglepetést. A 104 küldött újabb négy évre megszavazta Meleg János elnökségét csakúgy, mint a szervezetpolitikai alelnök Horváth Csaba és az érdekvédelmi alelnöknek Zlati Róbert személyét – számolt be az mfor.hu.
Annál nagyobb meglepetés volt Lázár János személye, főként annak ismeretében, hogy most először fogadta el a Fidesz-kormány egy minisztere a szakszervezet meghívását az eseményre.
Az építési és közlekedési miniszter bejelentése pedig csak fokozta a „történelmi pillanatokat”. Lázár egy még csak formálódó, de igen komoly, nagyívű fejlesztési tervről beszélt a jelenlévőknek a szakszervezet közleménye szerint.
Vázolta, hogy nagyjából tíz év alatt mintegy 5 milliárd dollárnyi külső tőkével az ágazatot és a teljes hazai közösségi közlekedést a jelenleginél lényegesen korszerűbbé és mobilisabbá lehet és kell formálni. Ahhoz azonban, hogy a kormány elfogadja és támogassa az elképzelést, tudni kell, hogy a szakszervezetek és a munkavállalók is partnerek lesznek a pozitív és negatív hatásokkal is járó folyamatban – tette hozzá.
Egyúttal biztosította a jelenlévő küldötteket és a vendégként meghívott többi szakszervezeti vezetőt is arról, hogy fontosnak tartja az együttműködést, az érdemi egyeztetést, amelyre ő mindig nyitott.
(Kiemelt kép: Lázár János építési és beruházási miniszter beszél a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett gazdasági fórumon Debrecenben 2022. november 24-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)