Spórolás helyett nizzai kirándulásra mentek a tankerületi vezetők
Az önkormányzat szerint ez a dolgozók megbecsülése, a kerületi iskolákban dolgozó pedagógusok eközben azt mondják, nekik még a fénymásoló papíron is spórolniuk kell.
Nizzába utaztatta tanulmányi kirándulásra a XVI. kerületi önkormányzat az észak-pesti tankerület vezetőjét és több általános iskola igazgatóját – írja az RTL Híradó. A fideszes polgármester szerint évek óta hagyomány, hogy külföldi utakon ismerkednek más országok oktatási rendszereivel.
„Évtizedes tradíció az évenként megszervezésére kerülő Intézményvezetői tanulmányút, melynek keretében az iskolaigazgatókkal közösen megismerhettük a német vagy a spanyol oktatási rendszert. Idén Franciaország (Nizza) lett a tanulmányút célpontja” – írta a hírműsornak küldött levelében Kovács Péter, a kerület polgármestere. A műsor szerkesztői ellátogattak a tankerület néhány iskolájába és megkérdezték a témában a pedagógusok véleményét is.
Az egyik tanár azt mondta, az utazásra költött pénzből adományozhatott volna az önkormányzat oktatási eszközöket is az intézményeknek. A munkájukhoz szükséges krétákat és táblafilceket saját pénzünkből kell beszerezniük, színes fénymásolójuk nincs, csak egyetlen fekete-fehér. „Ám, ha kicsit többet másolunk, már megkapjuk a magunkét. Nagyon nagy spórolásban kell lenni” – nyilatkozta az egyik pedagógus.
A polgármester arra nem válaszolt, hogy pontosan hányan utaztak Nizzába, és arra sem, mennyibe került mindez az önkormányzatnak.
(Fotó: MTI/Komka Péter)