Hulladékot és bírságokat is gyűjt egy magyar vállalkozó

Több vizsgálat is zajlik ellene.

2024. augusztus 5., 09:33

Szerző:

Karácsony Tibor, egy fuvarozással és raktározással foglalkozó vállalkozó már több mint 120 millió forint hatósági büntetést szedett össze, mert három településen illegálisan tárol akkumulátorgyártáshoz köthető veszélyes és sima hulladékot – írja a 444.

Két lerakóról 2023 nyarán az Átlátszó is beszámolt: az egyik adagot egy elhagyatott ikladi ipartelepen találták, a másikat pedig Abasáron, ahol 11 ezer hordóban több mint 1700 tonnányi hulladékot tároltak.

A 444 szerint Karácsony Tibor 2023 nyarán vett és bérelt egy-egy ingatlant Abasáron és a közeli Mohurán, amiket júniusban be is jegyeztetett mint vállalkozói telephely. Pár héttel később derült ki, hogy ugyanez a vállalkozó Ikladon évek óta szabálytalanul tárolt akkumulátor hulladékot, emiatt a településen bevonták az engedélyét, de mégsem szállította el a hulladékot.

Visszaeső vállalkozó

A botrány miatt a Pest Megyei Kormányhivatal 2023 júliusában Karácsony több telephelyét is megvizsgálta, és két helyen is találtak akkuhulladékot, úgynevezett jelly rollt, ami például a lítiumion-akkumulátorok gyártása során keletkezik – írja a Telex.

A hatóságok az elmúlt egy évben 48-szor ellenőrizték az abasári telephelyet, és minden alkalommal félmilliós bírságot szabtak ki, ami kiegészíti az eredeti, 103 milliós büntetést. Ezt a 127 milliót Karácsony már befizette, de a szemetet nem minden esetben szállította el, így továbbra is több vizsgálat is zajlik ellene.

Korábban már írtunk arról, hogy a rendőri feljelentés és a hatósági intézkedés ellenére sem sikerült teljesen felszámolni a Pest megyei Iklad ipartelepén az akkuhulladékok illegális raktározását. Bár a bűzölgő hordókat elszállították, a telephely egyik épületében továbbra is felhalmozva állnak különböző, az ott tárolt dobozok és zsákok felirata szerint akkumulátor-gyártásban használt veszélyes vegyi anyagok és  helyszínen lévő dokumentumok szerint ezek a gödi Samsung gyárából származhatnak.

Több, mint 120 millió forintos bírság

„A Hulladékgazdálkodási Hatóság megtette a szükséges intézkedéseket, megtiltotta az engedély nélküli hulladékgazdálkodási tevékenységet és kötelezést adott ki a hulladékok engedéllyel rendelkező részére történő átadásra. A kötelező határozat teljesítésének ellenőrzése során, a 2023. július 21. napján megtartott hatósági helyszíni ellenőrzés alapján megállapításra került, hogy az akkumulátor hulladékok elszállításra kerültek teljes egészében a telephelyről”– olvasható abban a Pest Vármegyei Kormányhivatal által adott tájékoztatóban, melyet Iklad Község Önkormányzata tett közzé július 25-én. 

Az ikladi testület július 10-én rendkívüli ülést tartott, amit a Cservölgyi ipartelepen lévő problémák megtárgyalása ügyében hívtak össze. Ezen Ungi József polgármester elmondta, hogy amikor a telephelyre kiadott engedélyt követően megtudták, hogy a kibérelt csarnokokba „akkumulátor tartozékokat” hordanak, erről értesítették a Katasztrófavédelmet. 

(Fotó: PIUS UTOMI EKPEI/AFP)

 

17:41

Kedden is marad az országban az őszi időjárás. S bár nap közben egyre többfelé felszakadozik a felhőzet, de azért maradnak tartósan borult tájak.