A Lounge Group cégcsoport divíziói a PR és a BTL/Event Toplista első és a HR rangsor harmadik helyezését érték el a 2024-es eredményeket összesítő idei M- és Apex-listákon.
Decemberben már módosult a KRESZ, ám 2025-ben még átfogóbb változások jönnek.
A tél végeztével sok magyar háztulajdonos szembesülhet váratlan kiadásokkal a kerti vízrendszerekben keletkezett fagykárok miatt.
Igazi tavaszi időjárás vár ránk, a hét második felében akár 20 fok is lehet.
A Vatikán újabb információkat közölt Ferenc pápa állapotáról.
2023. március 22., 14:55
Életének 83. évében, kedden elhunyt Galavics Géza művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja – közölte az MTA szerdán.
2023. március 22., 14:41
Már három vármegyében élesedett az új ügyeleti rendszer, viszont a háziorvosok többsége nem írja alá a róla szóló szerződést.
2023. március 22., 14:40
Felháborító, hogy az amerikai külügyminisztérium más országok belügyeivel foglalkozik, és mindenfajta egyoldalú értesülésekre hivatkozva jelentést ír külföldi államok emberi jogi és egyéb helyzetéről – húzta alá a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Szarajevóban.
2023. március 22., 13:55
A Nébih közölte, hogy a forgalmazó visszahívja a Danon OKOS görög élőflórás joghurtot.
2023. március 22., 12:28
Többek között a legfontosabb kül- és biztonságpolitikai kérdésekről, az Egyesült Királyság és Magyarország jövőbeni együttműködéséről, valamint a Nagy-Britanniában élő magyar állampolgárok helyzetéről is szó lesz a találkozón.
2023. március 22., 12:15
Egy bukott arisztokratát terveztek megtenni uralkodónak. Nem kizárt, hogy a mozgalmat az orosz titkosszolgálat is segítette.
2023. március 22., 12:08
A ChatGPT-vel iratott rapszöveget a német EP-képviselő, kiakadt a magyar államtitkár.
2023. március 22., 11:53
Sűrű napja lesz a miniszterelnöknek a Facebook-posztja alapján.
2023. március 22., 11:31
Az IDEA Intézet felmérte, hogy milyen egy átlagos Mi Hazánk szavazó.
2023. március 22., 11:30
Demeter Szilárd szerint az új zenei tanács összetétele teljesítményalapú, ő soha nem nézi a nemeket. Annál inkább az igeneket.
2023. március 22., 10:16
Az új pótdíjak áprilistól lesznek érvényesek.
2023. március 22., 09:45
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség.
2023. március 22., 09:20
A rendőrök elől menekülő férfi a terepjáróval végül az Attila úton két autónak is nekiütközött, miközben felborult.
2023. március 22., 08:38
A tavalyi tapasztalatok alapján idén jobban felkészülhet az agrárium egy esetleges aszályra – közölte Nagy István agrárminiszter.
2023. március 22., 07:47
Újabb felvétel szivárgott ki, amelyben az ügy harmadrendű vádlottját húsz prostituálttal folytatott bulira hívta meg Schadl György.
2023. március 22., 07:14
Mintegy 150 millió forintot akarnak behajtani csütörtökön, összes adótartozásuk 200 millió forintra tehető.
2023. március 21., 21:26
Erős földrengés rázta meg kedden este Pakisztánt és Afganisztánt, a katasztrófában többen meghaltak.
2023. március 21., 20:42
Kisida Fumio japán miniszterelnök keddi ukrajnai látogatása során felkereste a Kijev megyei Bucsát, azt a települést, amelyben kijevi vádak szerint orosz katonák számos súlyos atrocitást követtek el a helyi lakosok ellen az Ukrajna elleni támadás kezdetén.