2016. június 22., 09:19

Bevásárolta magát a legrégebben működő magyar kaszinóba, a soproniba Garancsi István. A kaszinóból nemrég szállt ki a magyar állam, pedig jól hozott: 2014-ben 180 milliós osztalékot fizetett az államnak. Az Együtt szerint a kormány a teljes szerencsejáték-ágazatot saját barátai kezébe játssza át.

2016. június 22., 05:05

Nehéz helyzetbe hozta a fideszes irányítású Vecsést a Fidesz rezsicsökkentése és az bevezetése: az önkormányzat városüzemeltető cége az eddigieknél szigorúbban jár el azokkal szemben, akik késve vagy nem fizetik be a szemétdíjat, és nem viszik el a kukákat, ha túlcsordul bennük a szemét.

2016. június 21., 19:08

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Uszkán ötvenöt házban okozott kárt a keddi jégverés – közölte a mintegy négyszázötven lakosú település polgármestere az MTI-vel.

2016. június 21., 17:52

Az iparkamarai elnök egy mai konferencián még kérdésre sem cáfolta, hogy jöhet a pályaorientációs tanácsadás 13 éves korban. Az elképzelések szerint jó korán eldől majd a gyerekek jövője. E mellett Parragh László a lehető leghamarabb csökkentené a nem önfenntartó iskolafenntartó alapítványok számát. Ez gyakorlatilag írmagját is kiirtaná az alapítványi szakképzőknek.

2016. június 21., 17:34

Orbán Viktorral és Rogán Antallal folytatott beszélgetések is szerepelnek azokon az adathordozókon, amelyeket a Spéder Zoltán érdekeltségeinél tartott házkutatások során foglalt le a rendőrség – írta kedd reggel a a nyomozás menetét jól ismerő, megbízható forrásra hivatkozva. A úgy értesült, hogy a hangfelvételek között az üzletember Lázár Jánossal folytatott beszélgetései is megtalálhatók.

2016. június 21., 15:56

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) azt fontolgatja, hogy feljelentést tesz a Spéder Zoltán vezette FHB ellen – tudta meg a 168 Óra. A jegybank idén év elején átfogó vizsgálatot indított az FHB-csoportnál, s akkor találhattak olyan információkat, amelyek álláspontjuk szerint megalapozzák a tőkebefektetési csalás gyanúját. Közben egy uniós rendelet átvétele miatt szigorodik a piaci visszaélések büntetése.

2016. június 21., 15:50

Megemelkedett a páratartalom abban a XI. kerületi raktárban, ahová a dokumentumokat kell átszállítani a Várból. A Nemzetgazdasági Minisztériumnak csinálják a helyet, csakhogy a kormányhatározat nem számolt a június eleji heves esőzésekkel. Az LMP szerint a kormány kapkod és előkészítetlen a költözködés, veszélyben vannak az értékes dokumentumok.

2016. június 21., 15:33

Másodfokon tíz hónap – két év próbaidőre felfüggesztett – börtönre változtatta a Balogh József fülöpházi (jelenleg független) polgármesterre, volt fideszes országgyűlési képviselőre súlyos testi sértés miatt 420 ezer forintos pénzbüntetést kiszabó elsőfokú ítéletet kedden a Kecskeméti Törvényszék.

2016. június 21., 14:56

A kormány szemmel láthatóan arra törekszik, hogy az önkormányzatokat ne csak feladataiktól fossza meg – így üresítve ki az önigazgatás fogalmát –, de szinte megalakulásától igyekszik mind mélyebbre nyúlni a kasszájukba is. Az idegenforgalmi szezon kezdetén kegyesen engedélyezte a helyi idegenforgalmi adók emelését.

2016. június 21., 14:34

Nem bal- és jobboldal között választunk 2018-ban, hanem diktatúra és demokrácia között – mondta Molnár Gyula, a szocialisták egyik elnökjelöltje a Klubrádióban kedd este. Molnár a Szabad sáv című műsorban úgy fogalmazott: az utcán kell visszaszerezniük az elveszett bizalmat.

2016. június 21., 14:09

Utcára kerülhet kétszázhetven ember, mert az állami hulladékgazdálkodási cég továbbra sem fizet a szemétszállítóknak. A gödöllői központú Zöld Híd Régió Kft. dolgozóinak hétfőn jelentették be, hogy júliustól leáll a cég. Ezzel száznyolc település és háromszázezer ember szemétszállítása kerül veszélybe. Azt mondják: hiába ígérte az állami cég, hogy fizet, eddig egyetlen fillér sem érkezett, és elfogyott a pénzük.

2016. június 21., 12:59

Megtisztítja médiaportfólióját Simicska Lajos. Célja a politikailag fontos orgánumok – a HírTV, a Lánchíd Rádió, a Heti Válasz – megtartása. Eladta a Class FM-et, de lapunk több forrásból úgy tudja: opciós szerződése révén megszerezheti az Indexet. Mindezzel alaposan átírhatja az „ellenjobboldali” médiabirodalmakat építgető – és jelentős állami forrásokkal dolgozó – Habony Árpád és Andy Vajna terveit. Miközben az orbáni sajtóuniverzum egyik legerősebb bástyája, Spéder Zoltán ellen össztűz indult, nagyon úgy tűnik: Simicska nem adta fel, annak ellenére sem, hogy a Metropolt kénytelen volt bezárni.

2016. június 21., 12:06

Jávor Benedek EP-képviselő szerint az egyre reménytelenebb helyzetben lévő paksi bővítés százmilliárdokba kerülhet az országnak még akkor is, ha nem épül meg. Egy múlt heti bírósági ítélet alapján ugyanis több mint egymilliárd eurójába kerül Bulgáriának, hogy végül mégsem építhet Oroszország atomerőművet Belenében. Jávor nyílt levélben kérdezte Lázár Jánost az ügyben.

2016. június 21., 10:38

A Szent Gellért téren zajló építkezés miatt lezárták a Szabadság hidat az autó- és villamosforgalom elől, csak gyalog és biciklivel lehet átmenni rajta. A budapestiek egyből birtokba is vették a hidat. A híd közepe amúgy is népszerű üldögélős helyszín, de most dugó, füst, zaj és villamosok nélkül az egész híd az embereké lett. Kökényesi Gábor fotói és videója.