Kivéreztetett szemétszállítás: kétszázhetven ember kerülhet utcára
Utcára kerülhet kétszázhetven ember, mert az állami hulladékgazdálkodási cég továbbra sem fizet a szemétszállítóknak. A gödöllői központú Zöld Híd Régió Kft. dolgozóinak hétfőn jelentették be, hogy júliustól leáll a cég. Ezzel száznyolc település és háromszázezer ember szemétszállítása kerül veszélybe. Azt mondják: hiába ígérte az állami cég, hogy fizet, eddig egyetlen fillér sem érkezett, és elfogyott a pénzük.
„Én semmiről nem tehetek, csak dolgozni akarok” – így üzentek egy videóban nemrég a Zöld Híd Régió Kft. dolgozói az új állami szervnek, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-nek.
A dolgozók hétfőn tudták meg, hogy júliustól elveszíthetik munkájukat, mert az állami holding nem fizeti ki az önkormányzati tulajdonú közszolgáltatót. A probléma nem új: a cég autóin a logókat már egy éve gyászszalaggal kötötték át – jelentette az
RTL Klub Híradója.Elvárt béremelés, tranzakciós adó, elektronikus útdíj, felügyeleti díj, hulladéklerakási járulék, rezsidíjcsökkentés, telefonadó – az elmúlt években bevezetett extra terheket sorolta sajtótájékoztatón Gyenes Szilárd, Gödöllő alpolgármestere. Szerinte a helyzetet csak tetézte, hogy április elsejétől csak a központi állami cég bocsáthat ki számlát és szedheti be a szolgáltatási díjat, a munkát azonban továbbra is az önkormányzati cégek végzik, akik viszont egy fillért sem kaptak az új rendszer bevezetése óta.
A Zöld Híd Régió a múlt héten felmondta a településekkel kötött szerződéseket, és erről tájékoztatta a katasztrófavédelmet is. Az állami holding azonban arra figyelmeztette a szemétszállító céget, hogy az új szolgáltató kijelölésééig, de legfeljebb hat hónapig köteles elvinni a szemetet, ellenkező esetben felelősségre lehet vonni. „Ez már elérte, úgy gondolom, a konzumidiotizmus határát is, mert egyszerűen azt be kell látni, hogy a nincsből nem lehet sem üzemanyagot venni, sem pedig semmi más, az emberek számára fontos védőfelszerelést, közüzemi díjat, munkabért, járulékokat és közterheket rendezni” – fogalmazott Gyenes Szilárd projektvezető.
A
HírTVidézi Gémesi Györgyöt, Gödöllő polgármesterét, a tulajdonos önkormányzati társulás elnökét, aki szerint az új rendszerrel kivéreztetik a szemétszállítókat, hogy a kormányhoz közel álló üzletemberek aprópénzért vehessék majd meg: „A privát szférában lesz, aki majd vállalja. Hát vannak olyanok manapság, akik pillanatok alatt tudnak a MÁV-nak beszállítani különféle ásványvizeket, pillanat alatt tudnak vasutat építeni, egy pillanat alatt tudnak utat építeni, mindent tudnak csinálni. Hát vannak ilyen cégek Magyarországon, vagy ilyen személyek. Feltehetően ezek majd nagyon gyorsan fogják tudni hatékonyan működtetni a föltupírozott, kistafírozott rendszerrel ezt a szolgáltatást.”Az állami hulladékgazdálkodási holding az RTL Klub Híradójával azt közölte: kaphatnak pénzt a kifizetetlen cégek. Elismerték, a Zöld Híd Régió is kért, de hiánypótlásra szólították fel őket, ezért nem kaptak még.