Sztrájkolnak az önkormányzati dolgozók
Mintegy száz önkormányzatnál lesz munkabeszüntetés, több helyen pedig, ahol nem sztrájkolhatnak, kék szalaggal fejezik ki szolidaritásukat a dolgozók.
Ellenzéki és fideszes vezetésű önkormányzatoknál dolgozó köztisztviselők is csatlakoztak ahhoz a ma délelőtti sztrájkhoz, amellyel a dolgozók – a
járási hivatalokhozhasonlóan – 30 százalékos béremelést akarnak elérni, írja a Magyar Nemzet.Szeged, Salgótarján, Szentes, Röszke, Ózd, Mezőhegyes, Bácsalmás, Budaörs, Mosonmagyaróvár, Budapest XIII., XIV., XVI. kerülete – néhány helyszín azok közül, ahol ma reggel kétórás sztrájkot tartanak az önkormányzatoknál dolgozó köztisztviselők.
Összesen mintegy száz helyhatóságnál tartanak reggel 8-tól 10 óráig munkabeszüntetést – írja a lap.
A Magyar Köztisztviselők Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete az ellen tiltakozik, hogy az önkormányzatok hivatalaiban dolgozó köztisztviselők immár nyolcadik éve nem kaptak béremelést és a kormány számukra még ígéreteket sem fogalmazott meg.
Az MKKSZ tagjai és vezetése elkötelezett, továbbra is követelik a közigazgatás tisztviselőinek egységes kezelését, a jogállás és az előmenetel azonos szabályozását, a törvényi és szabályzói káosz, az egymástól is eltérő életpályamodellek ellentmondásainak felszámolását, a területet érintő permanens átszervezések lezárását, a működés konszolidálását.