Molnár Gyula: Diktatúra vagy demokrácia
Nem bal- és jobboldal között választunk 2018-ban, hanem diktatúra és demokrácia között – mondta Molnár Gyula, a szocialisták egyik elnökjelöltje a Klubrádióban kedd este. Molnár a Szabad sáv című műsorban úgy fogalmazott: az utcán kell visszaszerezniük az elveszett bizalmat.
– Nem bal- és jobboldal között választunk 2018-ban, hanem diktatúra és demokrácia között – mondta Molnár Gyula, az MSZP egyik elnökjelöltje a Klubrádióban kedd este. A Rangos Katalin műsorvezetésével, felvételről sugárzott Szabad sávban Molnár azt mondta: elnökjelölti programjával arra tesz kísérletet, hogy a szocialisták a baloldaliságot ne filozófiai, gazdaságpolitikai kategóriaként próbálják megjeleníteni, hanem az emberek számára is érthető, világos, egyszerű mondatokkal. Például olyanokkal, hogy „Akinek kevesebb van, annak adni kell”, vagy hogy „Ne hagyjunk az út mellett senkit”, „Akinek erősebb a válla, az viseljen több terhet.”
Molnár szerint a négyből három elnökjelölt egyetért abban, hogy az MSZP-ben szükség van változásra.
– Elismerem Tóbiás József érdemét, hogy ezt a kopott, kicsit lyukas ladikot átvitte a túlpartra, de most újra erőt lehet gyűjteni. Ha június 25-én este a tisztújítással azt üzenjük az embereknek, hogy maradt minden, ahogy van, ők új megváltót fognak keresni maguknak. Új impulzusra van szüksége a pártnak. De tartalmilag is sokkal egységesebb képet kell mutatnia a szervezetnek: a kommunikációban hatékonyabban kell működni.
Molnár nem akarja bojkottálni a parlament működését, szerinte el kell végezni a kötelező feladatokat, de nem szabad legitimálniuk azt, ami ott történik. Kérdésre válaszolva elmondta, szerinte ez azt jelenti, hogy alkotmánybírót se jelöljenek a szocialisták. Inkább azt javasolja: válasszanak tíz-tizenöt olyan témát, ami az ország működőképessége szempontjából fontos, és azok vitájában vegyenek részt, sőt szavazzanak is. De igazán az utcán kell megmutatni a pártot.
– Onnan kell visszaszereznünk azt a bizalmat, amely az elmúlt időszakban elveszett – tette hozzá.
Rangos Katalin arra is kíváncsi volt, lesz-e az MSZP-nek Kaminsky Fannija, utalva a Fidesz agilis sajtósára.
Péntekig pedig valamennyi elnökjelölttel készül beszélgetés a Klubrádión.