Turizmus: „Zavar van az erőben”
A kormány szemmel láthatóan arra törekszik, hogy az önkormányzatokat ne csak feladataiktól fossza meg – így üresítve ki az önigazgatás fogalmát –, de szinte megalakulásától igyekszik mind mélyebbre nyúlni a kasszájukba is. Az idegenforgalmi szezon kezdetén kegyesen engedélyezte a helyi idegenforgalmi adók emelését.
Ravasz a trükk, ugyanis amelyik önkormányzat emel, az látszólag növeli a bevételét, amelyet a helyi turizmus fejlesztésére fordíthat, ám semmi nem garantálja, hogy egy újabb döntéssel nem államosítják-e ezt a pénzt is.
Ne feledjük, még soha nem volt ennyire bizonytalan a turisztikai ágazat jövője, mint most, amikor már államosították, és nem tudni, mit is akarnak kezdeni az egész rendszerrel. Csak az látszik, hogy a szemünk előtt gründolják a turizmus klikkjét. Egy olyan állami megacéget szerveznek, amelynek elsődleges feladata a már szokott módon, a turizmusra szánt és ott keletkezett pénzek „megfelelő” baráti cégekhez csatornázása lesz. A helyzet pikantériáját növeli, hogy a központosítást ugyanaz a miniszterré lett Rogán Antal vezényli, aki annak idején a budapesti idegenforgalmi adó decentralizálást is véghez vitte, mert akkor mint polgármesternek ez állt érdekében.
Éppen ezért Budapest helyzete ebben az ügyben is másként alakult, évtizedekig maga szedte be az idegenforgalmi adót, és annak jelentős hányadát valóban a turizmus fejlesztésére, szervezésére fordította. Azokban az időkben, amikor Budapest ezt a munkát szervezte, volt még idegenforgalmi propaganda, amely Budapestre igyekezett irányítani a kül- és belföldi utazók figyelmét, létrejöttek, illetve megerősödtek fontos idegencsalogató rendezvények, mint például a Budapesti Tavaszi és Őszi Fesztivál, fejlődött a gasztronómia, és erre az időre tehető a romkocsmák első nemzetközi sikere is. Reklámklipek, óriásplakátok sora segítette a munkát, mert az idegenforgalmi adót kiegészítve némi állami támogatással ilyesmire költötték, méghozzá létező koncepció mentén
A második Orbán-kormány megalakulását követően Budapest V. kerületének akkori polgármestere, Rogán Antal kitalált egy látszólag sokkal demokratikusabb, de nagyon kártékony koncepciót. Az új rendszer szerint 2012 óta az idegenforgalmi adót a kerületek kapják, méghozzá a turisztikával szerzett bevétel arányában, ami azt jelenti, hogy a belső kerületek relatíve sok pénzhez jutnak, a külsők viszont jóformán semmihez. Ez a helyzet most, amikor az egyéb elvonások rákényszeríthetik a kerületeket az idegenforgalmi adó emelésre, tovább romlik majd.
Két hostelt is üzemeltet az a neve elhallgatását kérő nyilatkozó, aki elmondta, hogy amennyiben emelnék a turisztikai adót, az elsősorban az egy- és kétcsillagos szállodákat hozná rossz helyzetbe, nem beszélve a tömegturizmus alsó kategóriáját kiszolgáló hostelek üzemeltetőiről, mivel ők nagy többségükben nem tulajdonosai az ingatlanoknak, így még a nem csekély bérleti díj is nyomja a vállukat. Végezetül megtudtuk tőle: „A szállodaipar teljes vertikuma elégedetlen, úgy érzi, hogy mostanában szinte semmi ellenszolgáltatást nem kap a befizetett adójáért, így ez mára sarccá silányult.”
Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője, volt főpolgármester-helyettes szerint a helyzet nemcsak rossz, de gonosz is: „Annak idején is, amikor a főváros kezelte ezeket az adókat, szükség volt az állami segítségen kívül szakemberekre és koncepcióra, ami egységként fogta fel Budapestet, amelyet egy csomagként kell tálalni. Ez sem volt könnyű feladat, de legalább reményt nyújtott, és apró lépésekben bár, de előrevitte a város turizmusát. Tudtunk fejleszteni, az idegenforgalom szempontjából fontos rendezvényeket támogatni, reklámot elhelyezni, propagandakiadványokkal segíteni az ide érkezőket. Annak az időszaknak egyik legfontosabb terméke a Budapest-kártya, amelynek sikere igazolja talán legjobban azt a tételt, hogy a főváros idegenforgalmát csak úgy lehet hatékonyan szervezni, ha egy egységnek tekintjük.”
Ne feledjük, hogy az utóbbi évtizedekben nagyot változott a turizmus filozófiája, szerkezete, praxisa. Még a nyolcvanas években is a nyugati, különösen a nekünk legfontosabb német turista általában a karácsony környéki pihenés időszakában döntötte el, hogy mikor hová megy nyaralni, majd azt február környékén szépen, komótosan meg is szervezte. A legújabb kutatások szerint ugyanez a célcsoport a kilencvenes évek végétől már csak az utolsó két hónapban döntött, az ezredfordulót követően ez az időszak is a felére csökkent, nem beszélve arról, hogy a prospektusok helyét átvette az internet, amely sokkal gyorsabb és rapid döntéseket is sugall.
Az ENSZ Idegenforgalmi Világszervezetének, az UNWTO-nak egyik kiadványa így ír: „A turizmus jelentős szerepet játszhat az európai régiók fejlődésében. A turisztikai célból kiépített infrastruktúra hozzájárul a helyi fejlesztéshez, a létrehozott vagy fenntartott munkahelyek pedig ellensúlyozhatják az ipari vagy agrárágazatban bekövetkező hanyatlást. A fenntartható turizmus szerves része a kulturális és természeti örökség megóvása és erősítése, a műalkotásoktól a helyi gasztronómiáig.” Ezek a már-már közhelyesen hangzó mondatok is alátámasztják, hogy az idegenforgalomról mint egységről, és nem – mint azt Budapesttel tették – apró üvegszilánkokról kell gondolkozni.
Az Európai Bizottság legutóbbi állásfoglalása is kiemeli, hogy a turizmus az egyik legfontosabb és leghatékonyabb eszköz lehet az egyes országokban a gazdasági recesszió és a munkanélküliség növekedésének megakadályozására. A turizmusról mint lehetséges mentőövről Magyarországon szinte már nem is beszélhetünk. A kormány legújabb koncepcióját megelőzően is, a második Orbán-kormány hivatalba lépésétől kezdődően eltűnt az utcáinkról az idegenforgalmi propaganda, pedig a magyarok az EUROSTAT 2013-as adata szerint vendégéjszakáik 65,3 százalékát belföldön töltik; a szám tudtával még jobban látszik a kormánykoncepció kártékonysága, hiszen azt sugallja, hogy a turizmus csupán egy jól tejelő tehén.
A hazai , belső idegenforgalom propagálása és fejlesztése mellett szól az is, hogy az ország lakosságának jelentős része folyamatosan szegényedik, így aki még képes egyáltalán nyaralni, egyre inkább belföldi úti célt választ. Ám ha így folytatódik – például a Balaton mellől – a munkavállalók külföldre áramlása, lassan, talán már az idei üdülési szezonban sem lesz, aki kiszolgálja a pihenni vágyó külföldi és belföldi turistát.
Egy német turista szerint: „Én már évtizedek óta járok Budapestre, annak idején mi nem a Balatonon találkoztunk az NDK-ban élő rokonokkal, hanem itt. Jó volt látni, ahogy évről évre egyre szebb lett a város. Az utóbbi időszakban azonban azt látjuk, hogy mintha kicsit megrekedt volna ez a fejlődés. Ma már – fáj kimondanom – csak a megszokás hoz ide.”
