2011. május 11., 09:01

Több ezer orvos tette borítékba felmondólevelét, s ha a 2012-es költségvetés sem számol az ágazat forráshiányának pótlásával, azokat átadják a munkáltatóknak - írja szerdai számában a Világgazdaság.

2011. május 11., 07:55

A bejegyzés alatt álló Demokrata Párt lehet az a politikai szerveződés, amelyben vezető tisztséget tölthet be Gyurcsány Ferenc volt kormányfő - írja szerdai számában a Magyar Nemzet.

2011. május 11., 07:14

A magyar lakosság a romáktól tart a legjobban, második helyen a Magyar Gárda szerepel, melyet az adóhatóság és az arabok követnek. Meleg családtagot a lakosság kétharmada utasítana el, minden ötödik magyar azt is nehezményezi, ha Magyarországra látogatóba jön egy homoszexuális – derül ki az ELTE Társadalomtudományi Karának legfrissebb kutatásából.

2011. május 11., 06:20

A Kárpát-medence továbbra is egy anticiklon peremén helyezkedik el, ezért ma is enyhe, de már szárazabb levegő érkezik fölénk. Hétvégén többfelé várható eső, zápor, zivatar.

2011. május 10., 22:30

Meggyanúsították az ÁEK volt főigazgatóját - Hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a rendőrség Szilvásy Istvánt, a HM Állami Egészségügyi Központ (Honvéd Kórház) volt főigazgatóját. A nyugállományú rendőr dandártábornokot két, összesen 4,4 millió forint értékű szerződés kapcsán fogták gyanúba.

2011. május 10., 20:14

Többet vártak a rendvédelmi szakszervezetek a belügyminiszterrel való egyeztetéstől, ezt a több mint három órás tárgyalás után mondták a sajtónak. Pintér Sándor nem állt az újságírók elé, úgy tudni azért, mert a kormány csak szerdán tárgyal a szolgálati nyugdíjról és az új közszolgálati életpálya modellről. A szakszervezeti vezetők azt mondták, a kormánynak be kell látnia, hogy változtatnia kell az eredeti elképzelésein. Hangsúlyozták, hogy ha nem tudnak megállapodni, tovább tüntetnek.

2011. május 10., 18:15

A magyar társadalom ötöde jobban fél a cigányoktól, mint az adóhatóságtól és a Magyar Gárdától együttvéve. Ezer emberből harminc továbbra is tart az egyébként nem létező "pirézektől", valamint a lakosság ötöde úgy tudja, hogy legalább kétmillió cigány honfitársunk van – derül ki az ELTE Társadalomtudományi Kara által végzett reprezentatív kutatásból.

2011. május 10., 16:41

A rothadó politikusok kizabálják a még élő, szórakozni vágyó testekből a bulizást, hogy végre egy tök unalmas város jöjjön létre. Kötelező razziákról és Budapest történetének legszomorúbb napjainak beköszöntéről festettek zombifilmbe illő víziót az ELTE-n rendezett kerekasztal-beszélgetés részvevői. Az Index megnézte, miért.

2011. május 10., 15:45

A melegeket még a romáknál is nagyobb elutasítottság övezi Magyarországon - derül ki egy friss kutatásból. Előbbieket főleg az iskolázatlan, kis településen élő, szegényebb emberek, utóbbiakat pedig a magasabb státuszúak utasítják el. A megkérdezettek negyede úgy becsülte, a magyar lakosság több mint 40 százaléka roma.

2011. május 10., 14:37

Szijjártó Péter a Parlamentben napirend előtti felszólalásában olyan témákat emlegetett a Fidesz vívmányaiként, melyeket a korábbi szocialista kormányok vezettek be, hajtottak végre. A miniszterelnök szóvivőjének javasoljuk, hogy olvasson alaposabban utána, mielőtt megszólal. A régi közmondás jut eszünkbe: „ha nem szóltál volna, bölcs maradtál volna.” - közölte a 168 Ór aonline-nal a szocialista párt.

2011. május 10., 14:04

Sajnálatos, hogy az Európai Bizottság zöld utat adott a magyar médiatörvénynek - mondta Thomas Hammarberg, az Európa Tanács emberi jogi biztosa. Mint kifejtette, annak ellenére találta elfogadhatónak a módosított médiatörvényt az EB, hogy "még most is komoly problémák maradtak a sajtószabadság, az információforrások védelme és egyéb területeken" - nyilatkozta az EurActiv.com honlapnak a biztos.

2011. május 10., 13:48

Tapodtat sem közeledtek az álláspontok Pintér Sándor belügyminiszter és a rendvédelmi érdekképviseletek hétfői egyeztetésén. Árok Kornél szerint a háromórás találkozót legfeljebb informális beszélgetésnek lehet nevezni. Az Origo közben arról cikkezett: a korai nyugdíjazás lehetősége mellett a pihenőnapokon vállalható mellékes munkák teszik valamivel vonzóbbá a fegyveres testületeknél, tűzoltóságnál végzett munkát. A 100 ezer forintos vagy az alatti nettó fizetések mellé így a rendőrök, a tűzoltók és a büntetés-végrehajtásban dolgozók havonta a keresetük felét vagy akár egészét is hozzátehetik.

2011. május 10., 13:21

A Társaság a Szabadságjogokért álláspontja szerint egy jogállamban nem elfogadható, hogy a cigány kisebbség ellen rendszeres és erőteljes gyűlöletkeltést folytató szervezetek, csoportok a bűnmegelőzés és rendfenntartás szerepében tetszelegve településeket szálljanak meg, és ott napokon, heteken át egyenruhákba öltözött tagjaik megfélemlítsék a roma lakosságot.

2011. május 10., 12:30

Az ellenzéki párt parlamenti vitanapot kezdeményezett a vidék problémáiról, béketestületekkel oldanák meg a gyöngyöspataihoz hasonló konfliktusokat, és vidéki konzultációs kampánykörúton bírálják a kormányt.

2011. május 10., 11:32

A fideszes egészségügyi érdekcsoportok háborúskodása újabb szakaszhoz érkezett, ismét napirendre került a fővárosi kórházak államosítása. Mindez csak arra szolgál, hogy az előző kormány által kiürített, eladósorba került kórházak mellett újabb épületeket lehessen privatizálni. Az LMP szerint nem a kórházfenntartó kilétén múlik az egészségügy jövője.

2011. május 10., 11:00

Postaláda-matrica a levelezgetés ellen - "Alkotmányt és egyéb reklámanyagot nem kérek" - hírek szerint egyre többfelé terjed az ezt hirdető postaláda-matrica, amit a Fidesz újabb és újabb levelezési terve indokol.