Képírót elmeorvos vizsgálja
Képíró Sándort elmeorvosok vizsgálják - A vádlott hallását is vizsgálni fogják
A háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor elmeorvosi szakértői vizsgálatát rendelte el váratlanul kedden délelőtt a Fővárosi Bíróság. A döntést Varga Béla bíró azzal indokolta, hogy a 97 éves vádlott esetében felmerült, hogy nem mindent hall és ért, ami a tárgyaláson történik. Képíró védője, Zétényi Zsolt szerint inkább hallásproblémáról van szó, ezért audiológus kirendelését is kérte. Képíró Sándor egykori csendőr századost azzal vádolják, hogy köze volt törvénytelen kivégzésekhez 1942 januárjában Újvidéken - írta a Független Hírügynökség.
Képíró Sándor keddi tárgyalása Zinner Tibor jogtörténész professzor szakértő meghallgatásával folytatódott a Fővárosi Bíróságon. Zinner professzor szerint a Képíró ügyében 1944 januárjában született ítélet idegennyelvű fordítása, illetve magyar nyelvre való visszafordítása nem tekinthető hiteles szövegnek, mert abban egymásnak ellentmondó, ellentétes értelmű terminus technicusok is szerepelnek.
A történész szakértő véleményének további részletes kifejtése előtt a bíróság ügyészi indítványra váratlanul úgy döntött, elrendeli Képíró Sándor igazságügyi elmeorvos szakértői vizsgálatát. Varga Béla bíró szerint a kérdés az, hogyan és mennyire képes felfogni, feldolgozni és megérteni a külvilágból érkező ingereket a hajlott korú vádlott. Van-e egyáltalán olyan elmeállapotban, hogy felfogja, mit mondanak róla, ezért a bíróság két orvos szakértőt rendelt ki. Zétényi Zsolt, Képíró Sándor védője szerint nem elmeműködési problémával állunk szemben, hanem a gond forrása hallásprobléma lehet, ezért indítványozta, hogy audiológus szakorvos is vizsgálja meg a vádlottat. Ezt az indítványt is elfogadta a bíróság.
A vádlott vizsgálatára soron kívül május 17-én kerül sor. A vizsgálat eredménye is soron kívül várható, tehát a bíróság elképzelése szerint Képíró Sándor ügyének tárgyalása május 19-én folytatódhat, amikor az orvos szakértői véleménytől függően folytatják, vagy felfüggesztik az eljárást - számolt be az