Hűtlen kezelés? A Honvéd kórház igazgatóját szorongatják
Meggyanúsították az ÁEK volt főigazgatóját - Hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a rendőrség Szilvásy Istvánt, a HM Állami Egészségügyi Központ (Honvéd Kórház) volt főigazgatóját. A nyugállományú rendőr dandártábornokot két, összesen 4,4 millió forint értékű szerződés kapcsán fogták gyanúba.
A két vitatott szerződést 2007-2008-ban kötötték. Egyik egy közalkalmazotti foglalkoztatással kapcsolatos szerződés, a másik pedig az ÁEK gazdálkodásával kapcsolatban egy külső céggel kötött szakértői szerződés.
A gyanúsítás ellen panaszt tett a volt főigazgató és a kihallgatáson pedig nem tett vallomást. Meghatalmazott védője, Kende Péter keddi közleménye szerint vallomást majd a "megfelelő időben" tesz ügyfele. A védő azt is közölte, hogy ezen tájékoztatáson kívül nem nyilatkoznak az ügyben a sajtónak - írta a Független Hírügynökségre hivatkozva a
Népszava.