A következő hét időjárásában csak egy a biztos, az ernyő. Hogy a nap ellen vagy az eső ellen tesz jó szolgálatot, az a részletes előrejelzésből kiderül.
Tihanynál a Balaton felszínén megjelent hátúszóról első blikkre mindenki egy cápára gondolna, de valójában egy óriáshal, egy méretesre nőtt busa okozott pánikot.
Érdemes átvizsgálni a gyerek LEGO-készletét, mert vannak olyan minifigurák, amelyért akár 300 ezer forintot is fizetnek a gyűjtők.
Az Európai Parlament képviselői megszavazták, hogy az Európai Unióban minden macska és kutya esetében kötelező legyen a mikrochip beültetése és a nyilvántartásba vétel, az illegális állatkereskedelem visszaszorítása és az állatjóléti szabályok megerősítése céljából.
Magyar Péter új kormányzati programot jelentett be a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán.
2011. május 12., 07:41
Nem az a megoldás, hogy az egyetemi helyek szűkítésével a feltörekvő középosztálybeli családokat visszakényszerítsük a szakképzésbe - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikusa a Népszabadság csütörtöki számában közölt interjúban.
2011. május 11., 22:13
Kilenc órán át tartó, kemény hangvételű frakcióülésen vitatták meg szerdán Gyurcsány Ferenc törekvéseit a szocialisták. A volt miniszterelnök az ülés után azt mondta: nem akarja elhagyni az MSZP-t, változatlanul az a szándéka, hogy az erős, befolyásos, a centrumra nyitott balközép párt legyen. Mesterházy Attila pártelnök bejelentette: a képviselőcsoport minden tagja megerősítette, hogy továbbra is az MSZP-ben kíván politizálni, és elfogadhatatlannak tartja, hogy közülük bárki másik pártot szervezzen vagy támogasson. Döntöttek arról, hogy lesz pártszavazás, de nem biztos, hogy csak a Gyurcsány-platform által kezdeményezett kérdésekről.
2011. május 11., 21:36
Baleset történt a Makót elkerülő új úton kedden délután: kamion és személygépkocsi ütközött.
2011. május 11., 20:44
Az egészségügyi határérték többszörösét tartalmazó méreg anyaggal, mikotoxinnal szennyezett lisztet vásárolt az egyik fővárosi Spar üzletben a Figyelő. A fogyasztóvédők szerint az illetékesek agyonhallgatják az élelmiszerekben jelen lévő toxinok egészségügyi kockázatát.
2011. május 11., 20:20
Hortobágyi István nyugdíjas őrnagy nyílt levélben faggatja a miniszterelnököt az újbóli állományba helyezésről.
2011. május 11., 19:31
A biztos pártválasztók körében az áprilisi 53,7 százalékról 48,3-re esett vissza a kormánypárt támogatottsága. Kósa Lajos jelenleg a legnépszerűbb politikus. A pártok versenye a jövőben némiképp átalakulhat: Gyurcsány Ferenc ma Facebook-oldalán azt írta, az MSZP-ből egy centrumra nyitott, balközép orientációjú demokrata pártot szeretnének formálni, ez lehet a Demokrata Párt.
2011. május 11., 18:48
A jobbikos Samu Tamás Gergő szerdán lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról.
2011. május 11., 18:20
Áprilisban 0,6%-kal emelkedtek az árak, 2010. áprilishoz viszonyítva pedig 4,7%-os az infláció - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal szerdai gyorsjelentéséből. A statisztikai hivatal szerint tavaly áprilishoz képes több mint 60%-al lett drágább két alapvető élelmiszer a cukor és a liszt.
2011. május 11., 17:49
Lelopta a sportmezt egy holttestről a Budapesti Temetkezési Intézet egy azóta kirúgott halottszállítója az egyik fővárosi kórházban. A Független Hírügynökség úgy tudja, az esetet felvette a boncterem biztonsági kamerája.
2011. május 11., 17:42
A Sukoró-ügy egyik gyanúsítottja szerint az ügyészség nagy szívességet tesz Gyurcsány Ferencnek azzal, hogy kérte mentelmi jogának felfüggesztését, hiszen így kiderült: valóban a volt kormányfő a célpont.
2011. május 11., 17:42
Éles vitát váltott ki a hír: Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár tizenhét egyetemet szüntetne meg, olvasztana be más intézményekbe, köztük a budapesti Corvinust. Aztán jöttek a cáfolatok; ezek sorában Lázár János Fidesz-frakcióvezető „ötletbörzének” minősítette, „ami a felsőoktatási koncepció körül zajlik”.
2011. május 11., 17:17
A kormány szociális kérdőíveit kosárba gyűjti, újrahasznosítja, s a befolyt összeget a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítványnak ajánlja fel 16 szakszervezet és néhány civilszervezet a vegyipari érdekvédelem felhívására.
2011. május 11., 17:01
Öt-hét ezer forintot ajánlott fel az intézkedő rendőröknek egy soproni férfi, hogy ne vigyék be felesége bántalmazásáért.
2011. május 11., 16:05
A klinikai szakpszichológust rövid betegség után május 8-án érte a halál, közölte a család. A debreceni születésű szakember élete végéig a média és az agresszió kapcsolatának témájában végzett jelentős kutatásokat.
2011. május 11., 15:42
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
2011. május 11., 15:17
A romák diszkriminációja, a kisebbségi csoport elleni szélsőjobboldali erőszak volt az egyik leggyakrabban hangoztatott aggodalom szerdán Genfben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén, ahol az emberi jogok magyarországi helyzetét vizsgálták. Svájc képviselője elfogadhatatlannak nevezte a romák megfélemlítését és azokat az erőszakos cselekedeteket, amelyeket egy szélsőjobboldali milícia követhetett el Gyöngyöspatán. Elismerte, hogy a magyar kormány már tett lépéseket ez ügyben, ennek ellenére azt javasolta, hogy Magyarország vizsgálja felül büntetőjogi szabályozását a nemzeti, vallási és etnikai kisebbségek védelme érdekében.
2011. május 11., 14:28
Az NMHH 144 millió forintra bírságolta a Való Világot.
2011. május 11., 13:59
Elkészült a bátaszéki Cigány árok rekonstrukciója, amelyet az április 29-i műszaki átadás után a keddi projektzáró rendezvény tett hivatalossá. A beruházás 87 949 000 forintba került, anyagi támogatás két pályázat révén nyert a város.