Így hívják Gyurcsány új pártját

A bejegyzés alatt álló Demokrata Párt lehet az a politikai szerveződés, amelyben vezető tisztséget tölthet be Gyurcsány Ferenc volt kormányfő - írja szerdai számában a Magyar Nemzet.

2011. május 11., 07:55

A napilap a politikai szervezet 2011. február 13-án tartott közgyűlési határozatához jutott hozzá, amely szerint "ha a Magyar Szocialista Párt kongresszusa úgy dönt, fel kívánja venni a Demokrata Párt nevet, akkor a Demokrata Párt (...) egyesül a Magyar Szocialista Párttal, egyben hozzájárul ahhoz, hogy az egyesüléssel létrejövő társadalmi szervezet a jövőben a Demokrata Párt nevet viselje. A Magyar Nemzet cikke idézi a határozat másik pontját is, amely kimondja: a Demokrata Párt közgyűlése egyhangúlag döntött arról is, hogy ha az MSZP-kongresszus "nem határoz a Demokrata Párttá alakulásról, és ennek eredményeképpen az MSZP néhány korábbi tagjából másik társadalmi szervezet jön létre", akkor a párt "egyesül ezzel a társadalmi szervezettel" – jelentette a Független Hírügynökség.