2015. március 9., 09:09

A színházlátogatóknak van egy típusa, amelyik nemigen rajong az úgynevezett alternatív megoldásokért. Ők nem kedvelik a meglepetéseket, azt várják egy előadástól, hogy ott úgy játsszák el a darabot, ahogyan az „meg van írva”.

2015. március 8., 20:04

A Mandinernek adott interjújában Simicska Lajos azt állítja, hogy Orbán a katonaságban jelentett róla, igaz, szólt neki előre és együtt találták ki, hogy miket írjon. Szerinte Moszkva ezzel zsarolhatja a magyar miniszterelnököt. A Miniszterelnökség azzal reagált, hogy elküldte a Mandinernek Orbán Viktor korabeli dokumentumokkal teletűzdelt válaszát Vadai Ágnes képviselő 2012-es kérdésére.

2015. március 8., 18:28

Egyperces néma főhajtással, valamint virágokkal és mécsesekkel rótták le tiszteletüket körülbelül hatvanan-nyolcvanan a kommunista diktatúrák áldozatainak fényképei előtt vasárnap délután Budaörsön. A rendezvénnyel egy időben Wittinghoff Tamás (Budaörs Fejlődéséért Egyesület), a város polgármestere közleményben kezdeményezte az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát.

2015. március 8., 17:33

Március elsején lépett hatályba az Állami Egészségügyi Ellátó Központról (ÁEEK) szóló kormányrendelet, amely a jövőben a fenntartói és tulajdonosi jogokat fogja gyakorolni az egészségügyi intézmények felett. A kormány szándéka szerint az új intézmény legfontosabb célja az orvosbérek rendezése mellett a kórházi adósságállomány megszüntetése.

2015. március 8., 14:03

Az MSZP alelnöke, az Európai Parlament magyar szociáldemokrata képviselőcsoportjának vezetője rebellisnek számít frakciójában. Ujhelyi István úgy gondolja, a jelenlegi nagykoalíciós logika akadályozza, hogy az EU korszerű válaszokat találjon a kihívásokra. A napokban konferencián ismertette a magyar uniós politikáról szóló vitairatát, majd lapunk kérdéseire válaszolt.

2015. március 8., 10:51

A négy magánnyugdíjpénztár közül kettőnél már 70 százalék felett van a tagdíjfizető tagok aránya, amely a törvény szerint a fennmaradásukhoz szükséges – közölték a pénzintézetek. A pontos számokat illetően van némi bizonytalanság: az MNB-nek és a Nemzetgazdasági Minisztériumnak dűlőre kellene jutnia a számítás módjának részleteiről.

2015. március 8., 08:57

Bejárta a sajtót a hír: a szegedi klinikán közönséges, áruházakban használatos bevásárlókocsikkal szállítják a kisgyermekeket. Az EMMI-től azt kérdeztük, tervezi-e az egészségügyi államtitkárság, hogy megfelelő szállító eszközökkel lássa el a kórházakat.

2015. március 8., 05:34

Az Egyesült Államok továbbra is a jó kormányzás, a jogállamiság és az emberi jogok fontosságát fogja hangsúlyozni az amerikai-magyar párbeszédben – közölte a washingtoni külügyminisztérium Thomas Melia helyettes külügyi államtitkár hét eleji budapesti látogatásával kapcsolatban.

2015. március 7., 10:17

Mostantól magyarul is olvasható az Európa Tanács emberi jogi biztosának a magyarországi helyzetről szóló, 2014-ben készült, angolul decemberben nyilvánosságra hozott jelentése. Az anyag készítői abban reménykednek, hogy a magyar kormány is megfontolja a figyelmeztetéseiket, és hogy az Európai Bizottság is foglalkozik majd az itt feltárt legsúlyosabb problémákkal.

2015. március 7., 09:00

A korábban beígért 125 milliárd forintos támogatás nem fedezi a 3-as metró felújításának költségeit, ezért a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) azt számolják, mit lehetne kihagyni a beruházásból – számolt be az RTL Klub. A csatorna híradója szerint például nem minden megállóhoz épülne meg a lift.

2015. március 6., 20:35

Két Fideszes politikus is összekeverte a Buda-Cash-botrány egyik szereplőjét a kilencvenes évek hírhedt csalása, a Globex-ügy egyik érintettjével. Az Index azonban kiderítette, hogy névrokonságról volt szó: a két Gyarmati Jánosnak semmi köze egymáshoz.

2015. március 6., 15:48

11,4 millió forintos irodabérleti szerződést kötött az Országgyűlés Hivatala a nyíltan Fidesz-párti vállalkozó, Széles Gábor cégével, a Műszertechnika Holdinggal. A Parlament weboldalán közzétett adatok szerint az irodabérleti szerződés február 23-tól lépett életbe..