Bevásárlókocsi-gyerekágy: az EMMI szerint ez is belefér
Bejárta a sajtót a hír: a szegedi klinikán közönséges, áruházakban használatos bevásárlókocsikkal szállítják a kisgyermekeket. Az EMMI-től azt kérdeztük, tervezi-e az egészségügyi államtitkárság, hogy megfelelő szállító eszközökkel lássa el a kórházakat.
Az intézményben 17 éve bevezetett rendszer akkor kapott nagyobb sajtónyilvánosságot, amikor egy szülő lefotózta, milyen átalakított bevásárlókocsiban szállítják a klinikán az 5 év alatti kicsiket.
A módszert kitaláló altatóorvos, Praefort László azt nyilatkozta: egy áruházlánctól kaptak kocsikat erre a célra, miután majdnem lét évtizeddel ezelőtt ezzel a kéréssel megkereste őket. Korábban ugyanis a gyerekeket kézben kellett hordozni. A kocsikat felszerelték infúziós állvánnyal, oxigénpalackkal, kézi lélegeztető és kézi váladékszívó eszközzel.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumánál arról érdeklődtünk, tervezik-e, hogy tervezi-e az egészségügyi államtitkárság, hogy megfelelő szállító eszközökkel látja el a kórházat. Válaszuk szerint: „Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kiemelt fontosságú feladatának tekinti, hogy biztonságos, és európai színvonalú ellátást biztosítson minden állampolgára számára. E cél érdekében az Egészségügyért Felelős Államtitkárság feladata az, hogy meghatározza a biztonságos és megfelelő minőségű ellátáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételeket. Ezeket tartalmazza a minimumfeltételekről szóló 60/2003 (X.20.) ESZCSM rendelet 1. sz. melléklete, ami a fekvőbeteg osztály tárgyi feltételei között tartalmazza a „tolókocsi” megnevezést is, de további szabályozást a tolókocsi típusára, méretére stb. (pl. a gyermekeket érintően) nem. A gyermekek szállítására természetesen létezik speciális eszköz, így nyilvánvalóan ennek alkalmazása indokolt, ugyanakkor annak megítélése, hogy a rendelkezésre álló eszközök megfelelnek-e a jogszabályi előírásoknak, a hatáskörrel rendelkező hatóság feladata. A konkrét esetről további felvilágosítást tehát az eszközt munkába állító intézmény vezetői, illetve a felhasználást engedélyező hivatal illetékesei tudnak adni.”
A gyermekek erre a célra tervezett, korszerű kocsiban történő szállítása más módon valósul meg Szegeden: egy hónapon belül két új betegszállító kocsit kap a gyermekklinika. Erről állapodott meg hétfőn a hatvani Tech-medical Kft. tulajdonosa és az intézmény vezetője – adta hírül a Délmagyarország napilap. Ezek válthatják le a 17 éve betegszállításra használt bevásárlókocsikat.