2010. december 20., 12:56

A ciklus végéig csaknem egymilliárd forinttal többet vihetnek haza a fideszes parlamenti képviselők az új adótörvények és az álláshalmozás miatt - állítja az MSZP. Miközben a Fidesz olcsó államot ígért, mégis a saját emberei zsebét tömi, hiszen több kormánypárti politikus féltucat posztot is betölt. Ez akár 1,5-2 milliós havi jövedelmet jelenthet, melyből a 16 százalékos adókulcs miatt több marad a zsebekben.

2010. december 20., 11:53

Tél előtt minden iszap-károsultnak tető lesz a feje felett, ígérte még október végén Pintér Sándor belügyminiszter. A károsultak többsége albérletben vagy rokonoknál tölti a karácsonyt, az új lakások jövő nyárra készülhetnek el.

2010. december 20., 11:48

Az elégséges szolgáltatásokat védené a Fidesz által a sztrájktörvényhez beadott módosító indítvány, ennek értelmében csak akkor lehetne megkezdeni a munkabeszüntetést, ha a tömegközlekedés és közműszolgáltatás esetén megegyeznek a minimális szolgáltatásokról. A szakszervezetek tiltakoznak a módosítás ellen, mivel úgy érzik, alárendelt helyzetbe kerülnek. Ezzel szerintük „rámondással” bírói útra lehet terelni az ügyeket.

2010. december 20., 10:47

Média és Magyarország-kép címmel rendezett tanácskozást a Mandiner – az Európai Néppárt támogatásával. Az eseményre külföldi lapoknak dolgozó tudósítók kaptak meghívást. Sok újjal a konferencia nem szolgált, de azt felmutatta: lehet, hogy a nyugati média néha eltúlzottan bírálja az Orbán-kormányt, ám ezek a bírálatok (egyelőre) hasztalanok. A hatalom pusztán történelmi sztereotípiákat lát.

2010. december 20., 10:13

Tettenéréskor kötelezően helyszíni bírságot kell kiszabnia a rendőrségnek a jövőben az öv nélkül vezetőkre és a piroson áthajtókra, ha a parlament elfogadja a kormány közlekedési salátatörvényét. A tervezet alapján a jövőben nem nagyon lesz mód óriásplakátok elhelyezésére az utak mentén, és távoktatásban is lehet vezetni tanulni.

2010. december 20., 08:32

A Kenedi-bizottság megszüntetésével úgy tűnik, a Fidesz falaz az egykori állambiztonsági szerveknek, és nem kíván szembenézni a múlttal - közölte Schiffer András, a Lehet Más a Politika országgyűlési frakcióvezetője. A politikus közleményében azt írta: a kormány a Kenedi-bizottság megszüntetésével elveszi a lehetőséget a jövő generációk elől, hogy megismerjék a kommunista diktatúra működését és az egykori állambiztonság szerepét a rendszerváltásban.

2010. december 20., 07:27

Karácsony volt szombaton a Parlamentben: nyolcszáz gyereket láttak vendégül az ország házában. Volt, aki árvíz sújtotta településekről, volt, aki a vörösiszap-károsult térségből érkezett, rajtuk kívül több száz iskolást hoztak határon túli magyar településekről. Megjelentek hírességek, mint például Csapó Gábor, Görbicz Anita, Buzánszky Jenő - derült ki az RTL Híradóból.

2010. december 20., 07:19

A választás előtt a bukdácsoló MSZP-kabinet kritikusaként láttuk, a frankhitelcsőd ügyében a közgazdász-társadalommal is összekülönbözött. Az MNB felügyelőbizottsági tagja a napokban számos fórumon bírálta a Fidesz-kormányt a jogállam megtiprása, a kapkodó, koncepciótlan gazdaságpolitika miatt. Mi változott? Ő, vagy pedig a politikai környezet? A közgazdásszal BUJÁK ATTILA beszélgetett.

2010. december 20., 06:36

Senki ne menjen a jégre! Erre figyelmeztetnek a szakemberek a Balatonnál, a Holt-Tiszánál és a Velencei-tónál is. A legtöbb helyen ugyan néhány centis a jég, de leginkább csak a partok közelében. A Fertő tónál viszont az osztrák oldalon több helyen már lehet korcsolyázni.

2010. december 19., 15:18

„A mozinézők 85 százaléka kedveli a filmhíradót, nem kési le, azzal tartja teljesnek a kétórás moziprogramot” – 1970-ben így sommázta a nézőszokásokat egy közvélemény-kutatás. A többi BOKOR LÁSZLÓ emléke.

2010. december 19., 14:30

Nevetségesek azok a büntetési tételek, amelyek esetlegesen a hipermarketeket sújtják, ha fertőzött, vagy nem megfelelő minőségű árut forgalmaznak - mondta Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője az MTI-nek.

2010. december 19., 10:23

A hideg, szeles és havas idő miatt több vonalon váltóállítási probléma és síntörés nehezíti a vasárnap reggeli vonatközlekedést, a zord idő elsősorban az ország keleti felében, továbbá a déli, délnyugati régiókban okoz késéseket - közölte a Mávinform ügyeletese.

2010. december 19., 08:57

Annak idején, amikor Magyarország hadat üzent az Amerikai Egyesült Államoknak, az amerikaiak megkérdezték: hol van Magyarország? Közép-Európában – volt a válasz.

2010. december 19., 08:46

"M44-es: a gyorsforgalmi út a ködös messzeségben". Ezt egy kommentelő írta le, és bizonyára ő foglalta össze legtömörebben és leglényegretörőbben, milyen kiábrándultan veszi tudomásul a közel négyszázezer lakosú Békés megye lakossága, hogy az M44-es gyorsforgalmi út megépítése előreláthatóan 2024-ben éri el Békéscsabát. A gyorsforgalmi út elengedhetetlen, de nem egyetlen feltétele a térség modernizációjának. Erre, úgy tűnik, még 2024-ig várni kell, pedig az útfejlesztésre vonatkozó ígéretekből soha nem volt hiány. A 2010-es választási kampányban különösen nem.

2010. december 18., 19:11

Járművek csúsztak az árokba, akadtak el az intenzív havazás miatt, számos baleset történt az utakon. Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint fokozatosan mindenütt megszűnik a havazás, nyugaton és a középső tájakon felszakadozik, csökken a felhőzet. A Ferihegyi repülőteret újra megnyitották.