Szívelégtelenséghez vezethet, ha nem iszunk eleget

Nem csak a mostani hatalmas hőségben, de a sima hétköznapokon is érdemes megfelelő mennyiségű vizet fogyasztani. Ellenkező esetben ugyanis akár szívelégtelenség is kialakulhat.

2024. június 23., 16:09

Szerző:

Újabb kutatás bizonyította, mennyire fontos a folyadékfogyasztás, ezúttal a szívelégtelenség elkerülése miatt. Érdemes naponta odafigyelni az elfogyasztott folyadék mennyiségére, amibe ugyanakkor az alkoholos italok és a cukros üdítők nem számítanak bele – írja az Egészségkalauz a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál cikke alapján.

Az Amerikai Nemzeti Szív, Tüdő és Vér Intézet kutatói szerint a szervezet megfelelő mennyiségű és minőségű hidratálása egész életen át csökkentheti a szívelégtelenség kialakulásának kockázatát.

„Kutatásunk azt jelzi, hogy a jó hidratálás fenntartása megelőzheti, vagy legalábbis is lelassíthatja azokat a változásokat a szívben, amelyek szívelégtelenséget idéznek elő. Eredményeink azt jelzik, hogy figyelni kell a naponta elfogyasztott folyadék mennyiségére, és azonnal cselekedni kell, ha kevés folyadékot fogyasztunk”

– idézte a portál Natalia Dmitrievát, a tanulmány vezető szerzőjét.

A cikk szerint az emberi szervezetnek naponta átlag 1,6-2,1 liter folyadékra van szüksége nők és 2-3 liter férfiak esetében. De a felmérések világszerte azt mutatják, hogy sok ember még a minimálisan javasolt folyadékmennyiséget sem fogyasztja el. A szérum nátriumion a szervezet hidratálásának egy pontos fokmérője: ha az emberek kevés folyadékot fogyasztanak a szérum nátriumion-koncentráció a vérben nő. A szervezet ugyanis akkor vizet tart vissza, aktiválva azt a folyamatot, amelyről közismert, hogy a szívelégtelenség kialakulásához vezethet.

A nem elegendő vízfogyasztás szívelégtelenséget okoz

A kutatók több mint 15 ezer ember bevonásával vizsgálták azt, hogy a szérum nátriumion-koncentráció mint a hidratálás fokmérője jelzi-e a középkorúaknál a szívelégtelenség 25 évvel későbbi kialakulását. Vizsgálták továbbá a hidratálás és a balkamra-hipertrófia – a szívkamra falának megvastagodása – közötti kapcsolatot, amely a szívelégtelenség diagnózisának az előjele. A résztvevők 44-66 évesek voltak a vizsgálat kezdetén és 70-90 évesek annak lezárultával.

A kutatás kimutatta, hogy a magasabb szérum nátriumion-koncentráció a középkorúaknál összefüggésben áll mind a szívelégtelenséggel, mint a balkamra-hipertrófiával 25 évvel később.

Minden literenkénti 1 mmol növekedés a szérum nátriumion-koncentrációban a középkorúaknál 1,2 és 1,11 eséllyel növelte a balkamra-hipertrófia és a szívelégtelenség kialakulását 25 évvel később.

Mindkettő kockázata 70-90 éves korban elkezdett növekedni, ha a szérum nátriumion-koncentráció meghaladta a 142 mmol/litert középkorban.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Pixabay)