A rendszeres kertészkedés a legjobb gyógyszer az időskori egyensúlyzavarra

A Semmelweis Egyetem új tanulmánya a kertészkedés egyensúlyra és járássebességre gyakorolt hatását vizsgálta időskori kognitív zavarokkal és demenciával küzdő betegek körében.

2024. október 7., 16:05

Szerző:

A kertészkedés a demencia gyógyszeres kezelésének hatékony kiegészítője és alternatívája lehet, mindez azért is fontos, mert az átlagéletkor kitolódásával a demencia korunk népbetegsége lesz – derül ki a Semmelweis Egyetem új tanulmányából. A kutatás azt igazolta, hogy a zöldterápia hatására javult ún. kognitív, vagyis a gondolkodás, az információfeldolgozás, valamint az érzékszervek és az agy közötti összehangolt működés zavaraival küzdő idős betegek egyensúlya, a szellemi funkciók állapotát is jelző lépéstempója, emellett a betegek szívesebben vettek részt más közösségi tevékenységekben is.

Bizonyítottan jó hatással van a kertészkedés az idős emberek egészségére

A kutatásban idősotthonban élő betegek 12 héten át hetente kétszer, alkalmanként egy órán át kertészkedtek, emellett részt vettek más, az otthon által szervezett közösségi tevékenységekben is. A kontrollcsoport tagjai szintén részt vettek közösségi eseményeken, de nem dolgoztak a kertben. A három hónapos időszak végén a zöldterápiában résztvevők statikus egyensúlya nem, a kontrollcsoporté viszont romlott. A lépéssebesség a kísérleti csoport esetében javult, a kontrollcsoport tagjainál nem változott. A dinamikus egyensúly egyik csoport résztvevőinél sem változott.

Farkas Valéria, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Ápolástani Tanszékének munkatársa, a kutatás első szerzője kiemelte, hogy a kertészkedés mentális állapotra gyakorolt pozitív hatását már többen bebizonyították, ám ők most a kognitív funkciókkal és az egyensúlyérzékeléssel kapcsolatban tették meg ezt, amit a járássebesség jelzett a vizsgálat során.

Az életkorral romlik az egyensúlyszabályozás és a járáskontroll, amit a kognitív hanyatlás is befolyásol. Ezért időskorban az egyensúly megtartása és a biztonságos járás több tudatos idegi szabályozást, nagyobb figyelmet igényel.

„Ezzel magyarázható, hogy az időskorúak nehezen tudnak egyszerre két feladatra összpontosítani, mivel két egyidejű tevékenység egymás kivitelezését zavarja. Például, ha egy idős ember járás közben beszélni kényszerül, sokszor megáll és elsősorban a beszélgetésre koncentrál” – mondja dr. Kovács Éva, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának főiskolai tanára, a kutatás másik szerzője.

A zöldterápia pozitív hatással van a szociális készségekre

„A kognitív zavarokkal küzdők gyakran befelé fordulnak, keveset vagy nem kommunikálnak a külvilággal, nehézséget jelent számukra a másokkal történő érintkezés, interakció” – magyarázza Farkas Valéria. 

A zöldterápia hatására az érintettek szociálisabbak lettek: gyakrabban beszélgettek egymással a foglalkozásokon kívül is, szívesebben vettek részt más közösségi programokon.

Kedélyállapotuk javult, kevésbé viselkedtek agresszívan, ritkábban szitkozódtak. Az őket látogató családtagokkal is nyitottabbak voltak: büszkén vezették őket körbe a kerten, amit gondoztak.

„Kutatási eredményeink megerősítik, hogy a zöldterápia hatékony módszer lehet a kognitív zavarok és a demencia tüneteinek enyhítésére”

– hangsúlyozzák a szerzők.

Az eredmény azért is jelentős, mert csak a diagnosztizált betegek száma is eléri a 250 000 főt Magyarországon, és ha ehhez hozzávesszük az érintett családtagokat is, akkor a probléma a lakosság minetgy 10 százalékát érinti.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)

2024. december 15., 09:19

A bejgli mára összeforrt a karácsonnyal, az ünnepi asztal elmaradhatatlan kellékévé vált. De a sütemény amilyen finom, az elkészítése annyi bosszúságot okozhat, főleg ha szétreped. A következőkben azonban megmutatjuk, hogyan kerülhető el a probléma!