A demencia korai jele, ami alvás közben jelentkezik

A demencia első jelei már évekkel a kialakulás előtt megjelenhetnek. 

2024. október 7., 15:47

Szerző:

Egészen elképesztő, de a demencia egyik korai figyelmeztető jelei alvás közben jelentkezik. Gyakran már évekkel a tényleges kialakulás előtt megjelenhet, sokan pedig teljesen figyelmen kívül hagyják, nem is gondolnak arra, hogy valami rossznak az előjele lehet. 

A demencia előjele lehet 

Egy kanadai tanulmány állítása szerint az álmukban rendszeresen rúgkapáló embereknél 80-100 százalékkal magasabb a neurodegeneratív rendellenességek, például a demencia vagy a Parkinson-kór kialakulásának a kockázata. A veszélyeztetett személyek egész pontosan azok, akik ún. REM alvási viselkedészavarban szenvednek. A betegség egyébként meglehetősen ritka, ugyanakkor nem veszélytelen. Ha valaki álmában folyamatosan mozog, kapálózik, rugdos, akkor veszélyt jelenthet saját magára és persze az alvó partnerére is. A betegségben szenvedők gyakran leesnek az ágyról, megsérülnek, de nem ritka, hogy a partnerüket is bántalmazzák. A friss kutatás tanúsága szerint ez a viselkedészavar a demencia egyik korai jele lehet, ugyanis az agy nyilvánvalóan már a diagnózis felállítása előtt is küldhet bizonyos jeleket. 

A REM alvási viselkedészavar kezelése

A REM alvási viselkedészavart mindenképpen kezelni kell, a kezelés pedig mindig egyénre szabott. Jellemzően magában foglalja az életmódváltás, a gyógyszeres kezelést, valamint a sérülsmegelőzési technikák elsajátítását. Fontos tudni, hogy a REM alvási viselkedészavar kialakulásához hozzájárulhat a rendszeres alkoholfogyasztás, de a kiváltó okok között szerepelhet bizonyos vényköteles gyógyszerek is. A sikeres kezeléshez lényeges, hogy minden információt osszon meg az orvosával, máskülönben a várt eredmény elmard. A hatékony kezelés során általában előnyben részesítik a melatonin alkalmazását, ám célszerű, ha annak adagolását orvos állítja be. 

Biztonságos környezet 

A betegségben szenvedők esetében a biztonságos alvási környezet megteremtése is kulcsfontosságú. A REM alvási viselkedészavarban szenvedő egyének 30-81 százaléka sérül meg alvás közben, súlyos esetben nem kizárt a végtagtörés vagy éppen a fejsérülés sem. A sérülések elkerülése érdekében javasolt az éles tárgyak vagy fegyverek eltávolítása a hálóból. Jó ötlet lehet ezenkívül az ágy mellett egy puha paplant, párnát elhelyezni, ha ugyanis a beteg leesik az ágyról nem üti meg magát annyira. Ameddig a tünetek nem enyhülnek, addig okos megoldás lehet, ha az egyén külön alszik, addig sem tehet kárt az alvópartnerében.  

(Források: wmn.desleepfoundation.org, Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Freepik) 

2024. december 15., 09:19

A bejgli mára összeforrt a karácsonnyal, az ünnepi asztal elmaradhatatlan kellékévé vált. De a sütemény amilyen finom, az elkészítése annyi bosszúságot okozhat, főleg ha szétreped. A következőkben azonban megmutatjuk, hogyan kerülhető el a probléma!