Hét rákkeltő étel, amit imádnak a gyerekek – így lehet őket elkerülni

Akinek gyereke van, jól tudja, milyen nehéz nemet mondani egy-egy finomságra. Pedig sok esetben muszáj, hiszen a kiszemelt étel bizony akár rákkeltő is lehet.

2024. augusztus 16., 08:05

Szerző:

Sajnálatos módon sok olyan étel létezik, amelyet a gyerekek különösen kedvelnek, sőt még az elkészítésük is egyszerű, így számunkra is kedvezőek lehetnek. Azonban nem csupán roppant egészségtelenek, hanem jelentősen növelik a rák kialakulásának kockázatát is. Az Évamagazin gyűjtéséből most kiderül, mely ételek lehetnek rákkeltő hatásúak.

Az urbanizáció következtében egyre kevesebb családnak van saját kertje, ezentúl miután a szülők is általában dolgoznak, így kevés idejük is van arra, hogy mindig tápanyagdús, egészséges ételeket készítsenek a gyermekek számára, hiszen sokszor sokkal egyszerűbb megoldás csak gyorsan bedobni valamit a sütőbe, ami pár perc alatt kész van. Ennek köszönhetően pedig a gyerekek sokszor feldolgozott, tápanyaghiányos ételeket fogyasztanak, ami roppant káros hatással lehet az egészségükre. Sőt, hosszú távon akár rákot is okozhatnak ezen élelmiszerek túlzott fogyasztása.

Az evamagazin most összegyűjtött 7 ételt, ami akár rákot is okozhat

  • virsli, kolbász, szalámi
  • hips
  • cukros fánk
  • sonka, szalonnaszínes cukorkák, gumicukor
  • gyorséttermi ételek
  • cukros üdítők

A lap tanácsokat is ad.

Főzzünk otthon

Az otthon főzött ételek általában egészségesebbek, mert kevesebb hozzáadott cukrot, sót és zsírt tartalmaznak.

Fogyasszunk sok zöldséget és gyümölcsöt

Ezek az ételek gazdagok vitaminokban, ásványi anyagokban és rostban, amelyek segítenek megelőzni a rákot.

Válasszunk teljes kiőrlésű termékeket

A barna rizs, a teljes kiőrlésű tészta és a kenyér több rostot tartalmaz, mint a finomított termékek.

Korlátozzuk a feldolgozott élelmiszerek fogyasztását

Olvassuk el az élelmiszerek címkéjét, és válasszuk ki azokat a termékeket, amelyek kevesebb hozzáadott cukrot, sót és zsírt tartalmaznak – írja a lap.

Ezeket a rákkeltő életeket kerüld, ha jót akarsz

A rákos betegségek jelentős része olyan kockázatokhoz köthető, mely tudatossággal megelőzhető, ilyen az elhízás, a fizikai aktivitás hiánya vagy a helytelen táplálkozás. Szerencsére nem túl bonyolult: ezeket a rákkeltő ételeket érdemes kerülni – írtuk korábban.

Qz Egészségügyi Világszervezet (WHO) hosszú listát tart számon a bizonyítottan vagy potenciálisan rákkeltő élelmiszerekből is. Némelyik az elhízás és a 2-es típusú cukorbetegség rizikójának növelésével, mások a bennük levő karcinogén anyagok hatására fokozzák a problémát.

Femina most összegyűjtötte azokat az ételeket és italokat, amelyek rendszeres fogyasztása összefüggésben áll a rák magasabb kockázatával.

Íme, ezeket a rákkeltő ételeket kerüld

A feldolgozott, füstöléssel, nitrites pácolással, sózással tartósított húsok, így a kolbász, a virsli vagy a szalonna fogyasztása növelheti a daganatok, így a vastag-, végbél-, mell- és gyomorrák kockázatát is egyes vizsgálatok alapján.

Az alkohol 1. kategóriába sorolt rákkeltő, tehát bizonyítottan összefüggésbe hozták többek között a torok- a nyelőcső-, a mell-, a máj, a vastag- és végbélrák kialakulásával.

A vörös húsokat, így a marha, a sertés vagy a bárány húsát a „valószínűleg rákkeltő” kategóriába sorolják. Többek közt a vastagbélrák kialakulásával is kapcsolatba hozták azokat.

Bár alkalmanként jó szolgálatot tehet sietős reggeleken egy péksütemény, feldolgozott élelmiszernek minősül, és sok cukrot, zsírt is tartalmaz, ami elhízáshoz is vezethet, ez tovább növeli a rákkockázatot.

A kutatások rámutattak, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerek nagy kockázatot jelentenek a vastag- és végbélrák kialakulásában. A transzzsírokban, sóban, tartósítószerekben bővelkedő, előrecsomagolt és instant levesek, húskonzervek, ömlesztett sajtok is ide sorolhatók. A szintén az ultrafeldolgozott élelmiszerek körébe tartozó üdítők, energiaitalok egyaránt károsak a szervezetre nézve, és növelik az elhízás rizikóját is.

A chipseket, rágcsálnivalókat valószínűleg senki nem gondolja egészségesnek, lévén pedig, hogy ultrafeldolgozottak, kétszer érdemes meggondolni, milyen gyakran fogyasztasz belőle – írja a lap.).

Valóban rákkeltő a magyarok egyik kedvenc reggelije?

A sütés közben az élelmiszerekben akrilamid jön létre. De vajon ez valóban rákkeltő?

Sokat mondogatják: kapard le az égett részt a pirítósról. Kérdés azonban, hogy kell-e aggódnunk amiatt, hogy az élelmiszerekben a sütés következtében létrejövő akrilamid rákkeltő hatású-e.

Az akrilamid gyakran kerül a figyelem középpontjába, általában az egészségünkre gyakorolt nyilvánvaló veszélyeire figyelmeztetnek. De vajon mennyi igaz ebből? – írja az IFL Science alapján a Házipatika.

Az akrilamid egy természetes melléktermék, amely az élelmiszerek, különösen a keményítőtartalmú termékek magas hőmérsékleten történő főzése, sütése, pirítása vagy pörkölése során keletkezik. Az a folyamat hozza létre, amely az ételek barnulásához és az ebből eredő jellegzetes ízéhez vezet, mint például a lasagne finom, megégett darabjainál.

Rengeteg cikk született már arról, hogy az ételeinkben lévő akrilamid rákot okoz. 2002-ben egyenesen riasztást adott ki a Svéd Nemzeti Élelmiszerügyi Hivatal emiatt, majd néhány napon belül 40 százalékkal vissza is esett a chipsek eladása Svédországban.

(Fotó: Unsplash.com)