Nincs megállás, tovább zuhant a bitcoin
Az árfolyam kedden a január óta nem látott 30 ezer dolláros érték alá került.
Tovább esett a Bitcoin ára a gyenge hétfői nyitás után keddre, amely így a január óta nem látott 30 ezer dolláros küszöb alá került. A legnagyobb kriptovaluta árfolyama reggel 4,5 százalékkal emelkedett, 9:38-kor még 33 837 dolláron jegyezték. De egy ponton zuhanni kezdett, 12 százalékot esett vissza. Ez 2021-ben az eddigi legalacsonyabb, 28 884 dolláros értéket eredményezte.
Még rosszabbnak látszanak ezek a számok kontextusba helyezve: a bitcoin április közepi 65 ezer dolláros csúcsértékéhez képest több mint 50 százalékot zuhant. Keddi értéke így ismét a 2021-es nyitó ár, a 29 ezer dollár körül mozog. Szintén nem kedvező előrejelzéssel szolgált Sean Rooney, a kriptovalutákkal foglalkozó eszközkezlő, a Valkyrie Investments kutatási vezetője. Úgy fogalmazott:
„A kriptovaluták területén jelenleg mutatkozó jelek alapján a bitcoin kereskedőkre nehéz idők várnak az elkövetkezendő hetekben”
Ezeket a negatív hatásokat pedig csak tovább erősítik az olyan tényezők, mint Elon Musk a Tesla és a SpaceX óriásvállalatok vezetőjének a kriptovalutákkal szembeni pálfordulása. Akinek egyetlen Twitter-posztja is hatalmas kihatással volt már többször is a tőzsdére. Valamint Kína kriptovaluta ellenes politikája, amely szintén megmutatkozott az árfolyamok alakulásán.
Aggodalomra nincs azonban ok. A befektetőknek ugyanis reményt jelenthet, hogy a keddi árfolyam krach előtt több alkalommal is történt már ideiglenes bezuhanása a bitcoinnak. Az árfolyam azonban mindig visszatért a 30 ezer dollár feletti értékre. Matt Maley a Miller Tabak + Co. vállalat vezető piaci elemzője felhívta arra a figyelmet: ha hosszú távon felfelé ívelő számokat láthatóak a bitcoin esetében, rövid távon könnyedén akár a 10-20 ezer dollár közötti sávba kerülhet.
(Készült a Bloomberg cikke alapján)
(Kiemelt kép: egy vásárló bitcoin ATM-t használ Barcelonában. Fotó: Angel Garcia / Bloomberg)