Az első és legfontosabb tény, hogy Magyarországon jelenleg nagyjából 900 poloskafaj él.
Fontos hírt kaptak a hazai kerttulajdonosok: a Nébih az ország egész területén visszavonta a tűzgyújtási tilalmat.
Bejelentés érkezett a kormányhivatalokhoz arról, hogy a Duna valamilyen büdös szagot áraszt – közölte a dunaföldvári jegyző.
Egy védett állatról van szó, a jelenléte mégis nagy problémát jelent bizonyos településeken.
Aki a kert átalakítását tervezi, annak érdemes lehet fontolóra vennie néhány modern megoldást.
2024. augusztus 27., 11:55
Egyre több kerttulajdonos szembesül azzal, hogy a fenyő, amit elültetett, egyik pillanatról a másikra elpusztul.
2024. augusztus 26., 15:51
A kánikula miatt a szokásosnál két héttel korábban kelnek ki a darazsak, amit mindenki érezni fog.
2024. augusztus 26., 11:34
Az Európai Bizottság Kutatóközpontjának előrejelzése szerint az évszázad végére állandó vendégünk lesz a kaszás, azaz a globális felmelegedés a mostaninál akár 13,5 százalékkal több halálesetet generálhat.
2024. augusztus 23., 15:50
Az ősz közeledtével a kert színei megfakulnak. Már kevesebb színes termés pompázik a konyhakertben, és a díszkert is szép lassan ráfordul a télre való felkészülésre. Azonban vannak évelők, amik ekkor virágzanak a legszebben!
2024. augusztus 22., 12:26
Svájcban szeptembertől a babérmeggy egyáltalán nem lesz értékesíthető, de még csak importálni sem lehet majd.
2024. augusztus 21., 13:15
Az enyhe telek miatt egyre több poloska lepi el a kerteket, lakásokat. A kertben pusztító poloskák tönkreteszik a paradicsomot, a paprikát, de számos más zöldség sincs biztonságban ettől a kártevőtől. Cikkünkből kiderül, mit tehet, hogy megóvja a termést.
2024. augusztus 18., 16:26
Cikkünk fókuszában pár olyan szobanövény áll, melyek befogadására a teljesen kezdők is nyugodtan vállalkozhatnak.
2024. augusztus 18., 13:05
Az ideges természetű lágyhéjú teknős valószínűleg nem egyedüli példányként él a tóban.
2024. augusztus 15., 16:23
Komoly gondok vannak a tataházai hígtrágya-tározónál, a nem megfelelő elkerítés miatt több őz is beleesett a tározóba, néhányukat nem tudták megmenteni.
2024. augusztus 14., 12:24
Hiába próbál az Európai Unió mindent megtenni az újrahasznosítható csomagolások begyűjtéséért, és az újrahasználatért, a nemzeti szabályozási keretek miatt ez nehézségekbe ütközik.
2024. augusztus 12., 14:33
A brutális kánikula beálltával mindenki menekülőre fogja, legalábbis a városlakók biztosan megindulnak a menedéket nyújtó zöldövezetbe, vagy egy jó vízpartra, ahol nem éri el őket a hőség. A Turistamagazin éppen ilyen helyeket válogatott össze Budapest környékéről.
2024. augusztus 12., 12:41
Párhuzamosan több vállalkozással szemben is eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) greenwashing gyanúja miatt, vagyis azért, mert ezek a nagyvállalatok azt kommunikálták, hogy a termékeikkel felelősséget vállalnak a környezetért, ám ez a tényleges működésben nem mutatható ki. A Szentkirályi és a Coca-Cola is érintett.
2024. augusztus 12., 11:50
A fényelnyelő anyag mindent megváltoztathat, nem lesz szükség napelemekre.
2024. augusztus 8., 12:57
Az idei rekordmeleg július a század végére átlagosnak ígérkezik - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján közölt elemzésben, szemléltetve a klímaváltozás várható következményeit.
2024. augusztus 6., 11:57
Az elmúlt hetek forrósága után a következő 10 nap sem hoz jelentős enyhülést, így jelenleg az öntözés és az UV elleni védelem a legfontosabb teendő a kertekben és a parkokban. Emellett érdemes a lisztharmat támadására is odafigyelni.
2024. augusztus 3., 16:05
Szomorú hírt közölt a Sport szeletről a gyártó.
2024. augusztus 1., 11:24
Sokan nem tudják megkülönböztetni az ázsiai tigrisszúnyog és az egyszerű szúnyog csípését, pedig az akár életmentő is lehet. Következő cikkünkben ebben nyújtunk segítséget.
2024. augusztus 1., 11:21
A dm vasútra költözteti át logisztikai folyamatai egy részét.