Závecz Tibor: Két szék között

Hasonló témájú cikkeket a 168 óra hetilap legfrissebb számában olvashatnak.

2021. október 15., 09:16

Szerző:

Az ellenzéki előválasztás első fordulójának résztvevői közül ketten győztesnek, hárman vesztesnek érezhették magukat. Dobrev Klára státusza egyértelmű, ő végzett első helyen, igazolva a megelőző felmérésekben mutatott előnyét. Folytatta a kampányát, kimaradt a két forduló közötti torzsalkodásokból. Az új helyzetben készült felmérések jelezték, hogy szavazói továbbra is lendületben vannak, újabb győzelemre vágynak. Két lényeges szociológiai tényező (iskolázottság és lakóhely) szerint eléggé kiegyenlített a tábora, nagyjából ugyanolyan mértékben számíthat az alacsony képzettségűek, közép- és felsőfokú végzettségűek voksára. Vidéken első helyen végzett 37 százalékkal, Budapesten másodikon, harminc százalékkal. Akár hármas páros forgatókönyveket állítottunk az ellenzéki választópolgárok elé, mindegyikben ő állt az első helyen. Az ellenzéki szavazók számára fontos elszámoltatás megvalósítását, a kormányzóképességet is leginkább benne látják. Orbán Viktor legyőzésének alkalmasságát korábban inkább Karácsony Gergelybe vetítették az emberek, most e tekintetben is ő az első 42 százalékkal, megelőzve Márki Zayt (29 százalék) és Karácsonyt (19 százalék).

Relatív győztes Márki-Zay Péter is, aki rácáfolt a várakozásokra. Sokáig ő volt a negyedik a jelöltek rangsorában, az első televíziós vita után készített kutatásban már felbukkant egy harmadik helyet jelentő adat. A jelöltek felkészültségét firtató kérdésre a nézők a Dobrev, Karácsony, Márki-Zay, Jakab, Fekete-Győr sorrendet jelölték meg - 35, 30, 16, 11, 6 százalékos említésekkel. A következő vitában még biztosabbá vált a harmadik helye. A „Ki volt a vita nyertese?” kérdésekre a nézők ismét a fenti névsort rakták össze – 31, 24, 18, 11, 4 százalékos arányokkal. Márki-Zay pozíciói a két forduló között tovább javultak. Nyertesként mutatkozott, tárgyalt a javára történő visszalépésről, Dobrev Klára ellenzéken belüli alternatívájává formálta magát, Orbán Viktor legyőzésére leginkább esélyes politikus magabiztossága áradt minden megszólalásából. Az ellenzéki közvélemény szemében előrelépett a második pozícióba. A visszalépésről szóló egyeztetések időszakában készített utolsó felmérésekben az ellenzéki szavazók a Dobrev-Karácsony párharcban 53-39, a Dobrev-Márki-Zay versengésben 50-43 százalékos arányban támogatták a jelölteket.

Karácsony Gergely nem a második helye miatt került vesztes pozícióba – bár a 7,5 százalékpontos lemaradása eleve lehetetlenné tette a győzelmi kommunikációt –, hanem Márki-Zay töretlen lendülete és ebből fakadóan a választói preferenciák enyhe, de napról napra történő változása helyezte abba. Az október 5-6-a környékén készült kutatások adatai Karácsony számára már a harmadik helyet jelezték. További politikai pályája szempontjából kockázatos lett volna a győzelmi várományosból második, majd harmadik helyen végezni. A visszalépés sem sikert sugároz, de Márki-Zay győzelme esetén megállíthatja a reputációja csökkenését.

Jakab Péter is inkább vesztesnek tekinthető. Nyáron számos felmérésben ő tűnt az egyik legerősebbnek, de akkor még nem volt világos választópolgárok számára, hogy az előválasztás nem úgy működik, mint a parlamenti választás. Nem a községi óvodában/iskolában/művelődési házban lehet voksolni, hanem a városban, egy sátorban, ahová el kell utazni. Lévén kistelepülési szavazói, ez objektíve is hátrányt jelentett Jakabnak, de a kutatások szerint egyre fontosabb jelöltek közötti döntési szempontnak számító kormányzási kompetenciában is lemaradt.
Fekete-Győr András ötödik helyezése várható volt, a kutatások ezt egyértelműen jelezték. Az előválasztás nagy vesztese elnöki posztjától is búcsúzhat.

Mint korábban számokkal már illusztráltuk, a legutóbbi kutatások szerint Dobrev Klára esélyesebb Márki-Zay Péternél. A múlt hét elején mért 7 százalékpontos előny sokat változhatott Karácsony Gergely visszalépése, és az utána történteket követően. Akkor még a Karácsonyt támogatók 37 százaléka Dobrevet, 56 százaléka Márky-Zayt nevezte meg egy abban a pillanatban fikciós, később valóságossá vált párharc szavazójaként. Azóta viszont sok minden történt: Karácsonyt nem követték az őt jelölő pártok, mi több, számos politikusuk Dobrev mögé állt. Biztosan sok MSZP-s, LMP-s, Párbeszédes szavazó is így tett. Márki-Zay Pétert persze nem lehet leírni, alapvetően a kormánykritikus, pártokon kívüli világ embere ő. Jelentős ez a csoport, a Momentum-generáció, főleg a 40 év alattiak tartoznak ide. Ha aktívak lesznek ezekben a napokban, szorossá tehetik a versenyt. Egy biztos, a nyertes mögött ott lesz a teljes ellenzék. Nincsen más lehetősége.

(A szerző közvélemény-kutató, a Závecz Research alapító ügyvezetője)

Megérkezett a koronavírus negyedik hulláma. Az elmúlt hét végén már 51-en haltak meg, 3274 új fertőzött volt, országszerte emelkedett a szennyvíz víruskoncentrációja. Hétfőn 908 koronavírusos beteget ápoltak a kórházakban, hétszer annyit, mint szeptember elsején. 126-an voltak lélegeztetőgépen, majdnem tízszer többen, mint az ősz első napján. Kásler miniszter visszarendelte a rezidenseket az intenzív osztályokra.