Végel László: És akkor az Elnök eszébe jutott a foci
Bácsfalu pártvezetői vészhelyzetbe kerültek. Közeledtek a parlamenti választások, és a kimutatások szerint vészesen csökkent a kisebbségi szavazópolgárok száma. Az nem lenne baj, ha a partvonalon kívüli független értelmiségiek akadékoskodnának, őket nemzetelleneseknek kiáltják ki, s akkor gáncsoskodjanak, amennyit akarnak. A vezetők inkább azért vakargatták a fejüket, mert megtörténhet, hogy az anyaországi Vezérek és Alapítványok fülibe jut, hogy hova tűnt a népük.
Az elnök rémálmai földrengésről, özönvízről és más természetei katasztrófákról szóltak. Hát tehetnek ők arról, tépelődött, hogy a délvidékiek újra divatoznak, és arra a dekadens, erkölcsi válságban fetrengő, a migránsok karmai közötti élvhajhász Nyugatra költöznek? Ha az anyaországba települnének át, akkor még hagyján, az Alapítványoknak köszönve a választásokra különjáratokat indítanának a szülőföldre, adják le a voksukat, és aztán tiszta lelkiismerettel távozzanak. Egyébként is, mindig azt hajtogatják, hogy mennyire vágyódnak a szülőföld után. Ha vágyódnak, akkor szavazzanak! Ez könnyen kivitelezhető lett volna, az Alelnök már kifundálta az életmentő projektet. Ha az anyaországi Alapítvány öt autóbuszt ajándékoz neki, akkor vállalja a választópolgárok hazaszállítását, ezenkívül évente egyszer minden térítés nélkül Budapestre szállítja a kormány melletti tüntetésekre a helyi polgárokat. Pályázni kell, határozták el, de belátták, hogy ez nem elégséges. A buszokat, mondta az Alelnök, nem küldheti Norvégiába vagy Hamburgba, mivel túl költséges lenne. Ezért elhatározták, hogy Nagy Hazacsalogató Eszmével bírják maradásra még azokat is, akik csak készülődnek.
Ekkor jutott az Elnök eszébe a foci.
Lévén jól tájékozott férfiú, azzal indokolta javaslatát, hogy az anyaországban a foci a nemzeti összetartás legfontosabb eszköze. Az Elnökség egyhangúan megszavazta a BFA-t, vagyis a Bácsfalusi Futball Akadémia megalapítását. Egy hónap alatt egy fővárosi pályázó szakmai segítségével elkészült a projekt, és rövid idő múltán az Alapítvány értesítette a bácsfalusi vezetőket, hogy több milliárd forintot ítéltek oda nekik. Lám, megmondtam, büszkélkedett az Elnök, hogy a foci a legnagyobb összetartó erő. Lesz lelkes közönségünk, visszajönnek az elvándorlók, maradnak, akik indulni akartak. Elkezdték a tervezgetést. Új stadiont építenek nyolcszáz férőhelyes lelátóval, zuhanyozókabinokkal, vagy tíz személyre alkalmas fedett lelátóval, hogy a zuhogó esőben a Fontos Személyek, az Anyaországi Magas Rangú Vendégek zavartalanul élvezzék a nagy meccseket. Erre szólt a támogatás. Kértek a stadion melletti wellnessközpontra is támogatást, hogy a magyarok nemzeti légkörben wellnessezzenek, de az Alapítvány azt válaszolta, hogy előbb focizzanak, aztán wellnessezzenek. Ezenkívül nemzetiszínű drótkerítéssel kerítik körül a stadiont, hogy a mezőn legelésző szarvasmarhák és juhok ne törjenek be a pályára, mint ahogyan az átkos szocializmusban gyakran megtörtént.
Az Alelnök azzal hozakodott elő, hogy Építőipari Holdingot kell létrehozni, amelynek ő lesz az igazgatója. Hosszabb vita után elfogadták a javaslatot azzal a módosítással, hogy a Holding igazgatója mégis a jelenlegi pártelnök legyen, egyrészt a szakértelme miatt, másrészt azért, mert az ő tekintélye a legnagyobb az Alapítványnál.
Minden rendben volt, a baj csak akkor kezdődött, mikor össze kellett állítani a focicsapatot. A faluban maradó néhány fiatal nem állt kötélnek. Az egyik jó erőben levő fiatalember, kitűnő középcsatár lehetett volna belőle, kereken elutasította az ajánlatot, mivelhogy a közeli városkában pizzakihordó, naponta 12 órát dolgozik, beleértve a szombatokat és a vasárnapokat is, tehát se ideje, se ereje nem lesz a rendszeres edzésre. Amikor figyelmeztették, hogy mint párttagnak kötelessége a nemzeti összetartás erősítése, flegmán azt válaszolta, hogy akkor inkább visszaadja pártkönyvecskéjét. A másik fiatalember, akire biztosan számítottak, mert az Alapítványtól utánfutót kapott, azt válaszolta, hogy szívesen vállalja a feladatot, de csak télen, mert kezdődik a tavaszi szántás és vetés, nem lesz egy perc szabadideje se. A harmadik fiatalember már becsomagolt: Londonban várja a munkahely. A negyedik éppen most kapta kézhez a magyar útlevelét, s először Burgenlandban vállal munkát, hogy megtanuljon németül, aztán feleségével és két iskolás gyermekével Németországba vezet az útja. Akadt még egy drogos pártonkívüli, rá nem lehetett számítani. A következő fiatalember azzal magyarázta ki magát, hogy szerb felesége nem engedi, mert ha ő nemzeti színezetű klubban lép fel, akkor az asszony belép a Szerb Nővérek Klubjába, és akkor vége a házasságának.
Az anyja úristenit a multikulturális házasságnak, káromkodta el magát az Elnök, de hosszas töprengés után mégis megtalálta a megoldást. A következő elnökségi ülésen előadta a tervét. Nincs más megoldás, nekik kell vállalniuk a rendszeres edzést. Kiderül azonban, hogy a kilenc elnökségi tag közül három alig húzza már a lábát, ezért nem vehetnek részt az edzésen, legfeljebb hűséges szurkolók lehetnek. Hat elnökségi tag viszont nem tesz ki egy focicsapatot.
Az Elnöknek azonban ekkor is akadt mentőötlete. Tárgyalni kell az ellenzékbe kényszerített Kis Kisebbségi Pártokkal. A tárgyalások nagy diplomáciai tehetséget igényeltek. A Legnagyobb Kis Kisebbségi Párt (LKKP) szerint legyen a Legnagyobb Kisebbségi Párt (LKP) elnöke a szövetségi kapitány, ellenben a csapatkapitány az LKKP soraiból kerüljön ki. Ez mégsem lehet, háborodott fel az LKP elnöke, hiszen ők biztosították a tőkét. Erre az LKKP belenyugodott, s megelégedett a csapatkapitány-helyettesi státussal. Ennek fejében többé nem nevezte nemzetárulónak a LKP-t. A Többi Kis Kisebbségi Párt (TKKP) duzzogott egy kicsit, de mégsem fordított hátat, mert nem akart kimaradni a Holding részesedéséből, amelyről egyébként a leghevesebb vita folyt, s majdnem szakadáshoz vezetett. Végül kiegyeztek; az LKP kapta az Építőipari Holding profitjának 90 százalékát, az LKKP-nek öt százalék jutott, a maradék 5 százalékon pedig osztozkodhatott a TKKP.
Az elnökségi tagok szorgalmasan edzettek, bemelegítésként futottak egy kört a pálya körül, aztán egymásnak adogatták a labdát. Az Elnök jónak látta, hogy a párthoz hű napilap, a Magyar Harsona is tudósítson az eseményről. Az újság kétoldalas képes riportot közölt az edzésről, a tudósító nem győzte dicsérni a focisták technikás játékát. Külön hangsúlyozta, hogy különböző kisebbségi pártok játékosai nagy összetartásban készülnek az új idényre. Az anyaországi Turáni Hősök Egyesülete (THE) üdvözlőtáviratot küldött, amelyben az anyaországi pártok előtt is példamutatónak nevezte a kisebbségi összetartást. Az elnök rendkívül elégedett volt a sikerekkel. Jó oka volt rá, hiszen megszűnt a kisebbségi pártok közötti örökös civakodás. Az edzés után rendszerint együtt sörözve arról értekeztek, hogy milyen nagy élvezet lesz edzés után és a sörözés előtt felfrissülni az épülő stadion zuhanyozóiban.
Némi bosszúságot okoztak azok az akadékoskodók, akik a nézők elmaradásáról fecsegtek összevissza. Napnál világosabb, hogy őket nem érdekli a nemzeti összetartás, és a kákán is csomót keresnek.
