Vásárhelyi Mária: Orbán elkerülhetetlen bukásának jelei
A hübrisz kevélységet, önhittséget, gőgöt jelent, és az istenek szerint ez volt a legnagyobb bűn, amelyet földi halandó elkövethetett. A görög mitológiában többnyire az uralkodók estek ebbe a bűnbe, amikor hatalmuktól megrészegülve Istenhez hasonlatosan mindenhatónak képzelték magukat. Viselkedésük arról árulkodott, hogy tetteiknek sem az istenek, sem az erkölcsi parancsok nem szabnak határt. Hatalmukat korlátlannak hitték, úgy vélték, bármit megtehetnek. A hübrisz bűnében vétkezőket az istenek kegyetlenül megbüntették; nem csupán a pokolba juttatták őket, hanem ott is válogatott kínok elszenvedésére ítéltettek.
A kevélység és önhittség a keresztény hit szerint is a hét főbűn egyike, mi több, ezek közül is talán a legsúlyosabb, mivel a gonoszság melegágyaként említi a Biblia. A keresztény tanítás a kevélységet a büszkeség ellentéteként értelmezi: míg a büszke ember nem néz le másokat, a kevély ember önmagát mások fölé helyezi, a többi embert lenézi, saját – gyakran kétes – érdemeit úton-útfélen hangoztatja, miközben másokét leszólja, nem ismeri el. A büszke ember embertársaival alázatos és együttérző, a gőgös, önhitt ember a nála gyengébbeket, a segítségre szorulókat megveti és kizsákmányolja.
Az emberi társadalom több ezer éves története arra tanít, hogy a hatalom legfőbb sírásója a hübrisz, az elbizakodottság, az önhittség, a gőg. Minden zsarnokság bukásának kezdetét az jelzi, amikor az uralkodó komolyan elkezd saját mindenhatóságában hinni. Amikor elhiszi, hogy rá nem vonatkoznak sem égi, sem földi törvények, amikor azt képzeli, hogy neki nem kell betartania a törvényeket, hanem ő alkotja a mindenki számára kötelező normákat. A zsarnokok bukásához a türannoszok és a római császárok korában éppen úgy a hübrisz vezetett, mint a 20. századi diktátorok esetében.
És ha ma még illúziónak tűnik is, Orbán Viktor zsarnokságának szükségszerű végét is a hübrisz járványos terjedése jelzi. A kevélység, az önhittség, a gőg és a pökhendiség nemcsak a miniszterelnök minden megnyilvánulását járja át, hanem szűkebb és tágabb környezetét is jóvátehetetlenül megfertőzte. Miniszterei, politikai famulusai, szóvivője éppen olyan megkérdőjelezhetetlen, öntelt pökhendiséggel beszélnek, mint gázszerelője, lánya vagy veje.
Amikor Orbán Viktor komolyan beszél saját látnoki képességeiről, amelyekkel a liberális világrend felbomlását, a nyugat bukását, a globalizmus feltartóztatását jövendöli, akkor nem a minket körülvevő valóságról, hanem a saját magába vetett korlátlan hitéről beszél. Amikor saját – múlt századi – elképzelései szerint próbálja átalakítani az oktatásügyet, az egészségügyet vagy akár a magyar focit, akkor ez legelsősorban önkontrollvesztésének tanúbizonysága. Amikor saját magának vindikálja a jogot, hogy új gazdasági és kulturális elitet nevezzen ki, és akarnok elképzelései szerint kívánja átalakítani a társadalom szerkezetét, akkor ez leginkább azt igazolja, hogy immár képtelen a társadalmi mozgások törvényszerűségeit és hatalmának korlátait felmérni. Amikor a nép első szolgájának pozíciójában azt képzeli, hogy megengedheti magának, hogy csak neki kiszolgáltatott, vele garantáltan lojális állampolgárokkal álljon szóba, bocsátkozzon vitába, akkor leginkább annak adja tanújelét, hogy immár úgy véli, az ő hatalma nem a népből, hanem valamiféle eleve elrendeltetett felsőbb akaratból származik.
És a hübrisz a hatalom minden szintjét átjárja.
Amikor Orbán Viktor a nemzetközi körözés alatt álló Pharaonhoz való viszonyát firtató képviselői kérdésre annyit válaszol, hogy „boldog ünnepeket”…
…amikor a miniszterelnök a családjának közpénzekből való szédületes gyarapodása felől érdeklődő kérdést azzal próbálja elütni, hogy „üzleti ügyekkel nem foglalkozom”…
…amikor „saját lábán álló” lánya az Operaház királyi páholyában pezsgőzik iskolatársaival …
…amikor Matolcsy György, a Nemzeti Bank elnöke a finoman szólva is zavaros lakásügyeit feszegető kérdésre cinikus mosollyal azt hajtogatja, hogy „Áldott ünnepeket”…
…amikor a miniszterelnök veje a kastélyvásárlásai felől érdeklődő riporternek azt találja foghegyről odavetni, hogy „mi köze hozzá”…
…amikor ország-világ megtudja, hogy a főminiszter szerint „mindenki annyit ér, amennyije van” …
…amikor a propagandaminiszter helikopterrel jár esküvőre…
…amikor a kormányszóvivő útszéli hangon utasítja rendre és kivezettetéssel fenyegeti egy sajtótájékoztatón az őt kérdezni kívánó újságírót…
…amikor a miniszterelnök kedvenc gázszerelője a gyors meggazdagodásának titkát firtató újságírói kérdésre azt veti oda, hogy „okosabb vagyok, mint Zuckerberg”…
…akkor felsejlenek a jövő körvonalai, hogy hosszabb távon ez a hatalom sem kerülheti el a hübrisz bűnébe esett zsarnokságok törvényszerűen bekövetkező sorsát.
