Vásárhelyi Mária: Ember­vadászok

Ne szépítsük a dolgokat: a határvadászok embervadászok. Hívhatnák őket határőröknek, határvédő rendőröknek, de nem véletlenül éppen határvadásznak nevezik azt az ötszáz katonát, aki néhány napja a miniszterelnök előtt tette le esküjét. Ezeknek a kiképzett és felfegyverzett katonáknak az lesz a feladatuk, hogy a szögesdrót kerítésen átszökött menekülteket levadásszák.

A kriminológiai szakirodalomban embervadászat alatt azt értik, amikor egy veszélyes bűnözőt próbálnak minden lehetséges rendőri eszközt, technikai felszerelést és a lakosság segítségét is igénybe véve kézre keríteni.

Fotó: Kökényesi Gábor

Civilizált országokban, békeidőben vadászni állatokra szoktak, esetleg közveszélyes bűnözőkre.
Nálunk viszont a határvadászok az otthonukat elhagyni kénytelen, háború elől menekülő, éhes, fáradt és elgyötört nőkre, férfiakra és gyerekekre vadásznak. Az a feladatuk, hogy az ország területére engedély nélkül belépőket összefogdossák és visszatoloncolják a határ túlsó oldalára. És ha a védtelen és kiszolgáltatott menekülők elfogása közben elcsattan néhány pofon, nekilendül a határvadász lába, működésbe lép a gázspray vagy ugrik a vadászkutya, azt – emberi jogi szervezetek egybehangzó állítása szerint – a határvadászat afféle elkerülhetetlen velejárójának tekintik a vadászok elöljárói.

Hogy Magyarország határait védeni kell, abban bi­zonyára minden józanul gondolkodó ember egyetért. Ahogyan abban is, hogy nem lehet, amint ezt a kormány 2015 nyarán tette, csaknem kétszázezer gazdasági és háborús menekültet ellenőrizetlenül átengedni az országon. És normális ember nem vonja kétségbe azt sem, hogy a menekültek között terroristák is megbújhatnak, mint ahogy Brüsszelben, Párizsban, Berlinben vagy éppen Gönyűn – belga, francia, német vagy magyar állampolgársági igazolvánnyal – is megbújnak. Nem kérdés az sem, hogy az Európára zúduló végeérhetetlennek tűnő menekültáradat hatalmas kihívás a kontinens számára.

Ám mindez együtt sem ok a menekültek megbélyegzésére, az embertelen bánásmódra, a gyűlölködésre, a háborús uszításra vagy éppen az embervadászatra.

Hogy a határőrizeti feladatokat ellátó katonákat nálunk nem határőröknek, hanem határvadászoknak hívják, annak jó oka van. Ez az elnevezés szervesen illeszkedik abba a háborús retorikába, amellyel az Orbán-kormány a félelem, a gyűlölet és az erőszak tüzét szítja.

Amint a zseniális filológus Victor Klemperertől és az 1984 című regény szerzőjétől, G. Orwelltől tudhatjuk, a diktatúrák leghatékonyabban éppen a nyelven keresztül hódítják meg a lelkeket, szállják meg és formálják át a társadalmat. A totális rendszerek nyelvezetének pedig egyik meghatározó sajátossága a nyelvhasználat militarizálódása, a háborús metaforák használata. A nemzet életét, biztonságát, kultúráját és megélhetését fenyegető ellenség kijelölése és az ellene folytatott küzdelemre buzdítás a közösségi szellem, az együvé tartozás érzését erősíti. Ha nincs ellenség, nincs mitől félni és nincs ok a sorok szorosra zárására. És nemcsak ellenségre van folyamatosan szükség, hanem olyan új nyelvre is, amelynek segítségével a hatalom a lelkeket gyarmatosíthatja. Nos, ezért nevezik Magyarországon a határőröket határvadászoknak, ezért nevezi a miniszterelnök az ideit a „lázadás évének” és ezért vívunk folyamatos verbális szabadságharcot Brüsszel ellen.

A hazai média és az ellenzéki pártok pedig szinte észre sem veszik, hogy ők maguk is e nyelvpolitikai győzelem katalizátorai lesznek. Ahogyan 1998 óta a baloldali és liberális média rendszeresen polgári vagy nemzeti oldalnak nevezi az illiberális, antidemokratikus kormányzó pártot, ugyanúgy idézőjel nélkül átveszik a kormányzópárt militáns, háborús retorikáját is. Jóllehet a Fidesztől semmi nem áll távolabb, mint a polgári mentalitás, kormányzása pedig nem építi, hanem kifosztja és rombolja a nemzetet.

Pedig ahol idegenekre, menekültekre lehet vadászni, ott előbb-utóbb a belső ellenség is sorra kerül. Mindazok a vadászat célpontjai lesznek, akiket a hatalom „idegen hatalmak kiszolgálóinak”, „hazaárulóknak”, a „magyar érdek elárulóinak”, „nemzetellenes erőknek” nevez ki. A verbális embervadászat már 1998-ban elkezdődött és a civil szervezetek elleni hadjárattal tetőzik napjainkban. Amikor ugyanis a kormányzópárt alelnöke a „nemzetellenes civil szervezetek eltakarításáról” beszél, akkor már nem járunk messze a belső ellenség elleni, tettlegességig fajuló embervadászattól.