Szabó Brigitta: Mi lett volna, ha?
„Magyarországon lenne gazdasági növekedés az uniós források nélkül is, persze a mértéke kérdéses.” Ezt Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára mondta pár napja egy konferencián, s azóta több médiumban is megismételte állítását. Nagy eredménynek tartja, hogy miközben 2010-ben még a beruházások 98 százaléka függött az uniós forrásoktól, mára ez az arány 50 százalékra esett úgy, hogy közben évről évre több beruházás valósult meg.
Valójában nem mondott újat Csepreghy, csupán a főnökét idézte. Orbán Viktor már tavaly nyáron Tusványoson, majd decemberben egyik szokásos péntek reggeli rádióinterjújában arról beszélt az uniós hozzájárulás kapcsán, hogy „semmi olyan nem történik, amiért hálásnak kellene lennünk”, hiszen a rendszer kölcsönös érdekeken nyugszik, mi befizetünk, ők kifizetnek. A miniszterelnök szerint Magyarország nincs rászorulva senkinek a pénzére, a saját lábán áll, és a gazdasága elég rugalmas ahhoz, hogy alkalmazkodjon egy esetleges változáshoz.
Kár, hogy ez nem igaz.
Még akkor is, ha az uniós támogatások ellopása a NER része, a korrupció melegágya, ha hatástanulmányok bizonyítják, hogy egyetlen magyar kormány sem tudta hatékonyan felhasználni a forrásokat, s az ország versenyképessége közel sem javult annyival, mint amennyit a beáramló támogatások lehetővé tettek volna, a közösségi pénzek nélkül Magyarország messze nem ott tartana, ahol tart.
Hogy Orbán Viktor gazdasági szempontból biztonságban érezheti magát, abban nagy szerepe van annak a hazai társfinanszírozással együtt mintegy 25 ezer milliárd forintnak, amelyet 2007 és 2020 között kapott és kap Magyarország az uniótól. Ha a kormányfő és az államtitkára olvasnák a magyar költségvetéseket, akkor látnák, hogy 2007 és 2013 között a Magyarország által befizetett és az EU-tól kapott pénzek egyenlege 8088,9 milliárd forint volt, 2014 és 2020 között pedig az előzetes számítások szerint 7080 milliárd forint lesz. Az egy főre jutó közösségi támogatásban jelenleg Magyarország áll az első helyen az uniós tagállamok között.
Persze nem kell hálásnak lenni, ha az kínos a magyar miniszterelnök számára, de azért azt is túlzó állítani, hogy nem is lenne miért.
A KPMG és a GKI Gazdaságkutató a Miniszterelnökség megbízásából készített egy tanulmányt a 2007 és 2013 közötti programozási időszakról, a 2015-ös kifizetéseket is belevéve, és a forrásfelhasználás hatékonysága mellett azt is megnézték, hol tartana Magyarország az uniós támogatások nélkül.
Csak néhány példa. A közösségi pénzek nélkül Magyarország nem kerülhetett volna ki a túlzottdeficit-eljárás alól, és sokkal erősebben ki volna téve a nemzetközi mozgásoknak. Még mindig nem sikerült volna elérnie a gazdasági világválság előtti GDP-szintet, 2015-ben az uniós források hiányában a gazdasági növekedés 6,4 százalékkal alacsonyabb lett volna, mint azzal együtt. Az uniós támogatások nélkül a magyar gazdaság és a lakossági fogyasztás a vizsgált időszakban ugyancsak legalább 6 százalékkal kisebb lett volna. A leglátványosabb eltérés a beruházási pályában van. 2015-ben az uniós források nélkül 34,1 százalékponttal lett volna alacsonyabb a hazai beruházások volumene, másképp nézve a 2006-os érték 68,7 százalékára esett volna vissza.
Az pedig, hogy a beruházások hány százaléka valósul meg jelenleg magyar pénzből, és mennyi közösségiből, azért sem összehasonlítható, mert a nagy infrastrukturális beruházások, az útépítések, a csatornázások, a közösségi közlekedés, az egészségügy infrastrukturális fejlesztése már megtörtént, vagyis amit az EU támogatásra érdemesnek talált, arra már odaadta a pénzt. A stadionok, a futballpályák, az uszodák építése kívül esik a céljain.
Sokkal érdemesebb lenne azzal foglalkozniuk a kormányzati szereplőknek, hogy mit csináltak rosszul, ami miatt folyamatosan romlik Magyarország versenyképessége, vajon miért van az, hogy a világ pénze sem elég arra, hogy Magyarország picivel közelebb kerüljön a fejlett nyugati országokhoz.
