Somfai Péter: Orbitális mutyi

A miniszterelnök helyettese, akinek hivatalából rendszerint valamikor a hajnali órákban pattan ki egy-egy újabb törvényjavaslat, most azzal rukkolt elő, hogy koncesszióba kellene adni a jelenlegi elektronikus autópálya- és közútdíjfizetést, a mobilparkolást és a BKK–MÁV elektronikus jegyek értékesítési rendszerét. Így egyben, hogy minél nagyobb falat legyen annak a szerencsésnek, aki majd elnyeri ezt a zsíros koncessziót.

2020. december 4., 08:00

Szerző:

Ne mondhassák, hogy csak úgy az ölébe pottyan valakinek egy-egy sokmilliárdos üzlet – indokolta a koncessziós pályázatokat kormányzati ismerősöm, és hozzáfűzte: joggal gondolhatja mindenki, hogy ha a jelentkezőnek pályáznia kell, akkor majd elfogulatlan döntés születik. Ami azt illeti, erről ma már vannak konkrét tapasztalataink, lásd a trafikkoncessziókat, amelyeket csupa „hozzáértő” és „rátermett” jelentkező nyert meg. Azóta politikailag megbízható vállalkozók árulhatják a dohányt, akik a nagykereskedelmi koncessziót elnyert központból vásárolják az árukészletüket. A beléjük vetett bizalom jele, hogy megengedték nekik az alkoholárusítást is, mert ők biztosan nem seftelnek pult alól előkerülő, zárjegy nélküli üvegekkel.

Vagy egy másik példa, a kaszinók koncessziója. Túl nagy biznisz ahhoz, hogy ne olyan vállalkozás jelentkezhessen a játékbarlangok üzemeltetésére, amelyik nem felel meg a kormány által megkövetelt „átláthatósági” szabályoknak. Nevezzék a jelentkezőt Vajnának, illetve mostanában Garancsinak vagy Szalay-Bobrovniczkynek, netán Seszták köreihez tartozzon, ők mind átláthatók, feddhetetlenek, és teljes mértékben élvezik a kormányzat bizalmát. Elképzelhetetlen, hogy a befizetéseik nem korrektek, hogy a krupiék nem adják le a pénztárba az utolsó zsetonjukat is, ezért aztán nem is kell bekötniük a pénztárgépeiket a NAV-hoz. Úgy és annyi bevétel után adóznak, amennyit bemondanak. Becsületes emberek becsületkasszája ez. A miniszterelnök helyettese, akinek hivatalából rendszerint valamikor a hajnali órákban pattan ki egy-egy újabb törvényjavaslat, most azzal rukkolt elő, hogy koncesszióba kellene adni a jelenlegi elektronikus autópálya- és közútdíjfizetést, a mobilparkolást és a BKK–MÁV elektronikus jegyek értékesítési rendszerét. Így egyben, hogy minél nagyobb falat legyen annak a szerencsésnek, aki majd elnyeri ezt a zsíros koncessziót. Semjén Zsolt úgy gondolja, egyetlen lövéssel több vadat is el lehet ejteni: pontot lehet tenni a parkolási díjak beszedése körüli viták végére, meg lehet oldani a városi és elővárosi közlekedés egységes jegyrendszerét, és nem kell majd bajlódniuk az egyes szolgáltatóknak a pénzek beszedésével sem.

A fővárosnak és a kerületeknek persze nem tetszik ez a koncessziós ötlet, pedig a javaslattevő széttárt karral bizonygatja, hogy nem történne más, mint amiért az érintettek olyan régen harcolnak. Az új városvezetés egy éve azon munkálkodik, hogy rábírja a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-t, legyen kicsit mérsékletesebb, az eladott parkolójegyek árának ne a tizedét, csak az 5 százalékát vonja le a bevételekből, vagy egyszerűen érje be azzal az 50 forint kényelmi díjjal, amelyet az autósoknak amúgy is felszámol. Persze a kutya ott lehet elásva, hogy a főváros többször is bejelentette, hamarosan saját kézbe veszi a mobilparkolást, a mobiljegyek forgalmazását pedig a BKK hatáskörébe vonja. Karácsony tervez, Semjén végez, ennek egyelőre, úgy tűnik, betesz a törvényjavaslat, amely szerint 2021-től legalább nyolcéves időtartamra egy kézbe kerül minden elektronikus jeggyel kapcsolatos szolgáltatás és persze bevétel. A győztes cég az államnak fizeti majd a koncessziós díjat, a közszolgáltatók pedig a parkolási cégektől a MÁV-on át a BKK-ig szorgalmasan pengethetik a jutalékot a nyertesnek. Hogy kiskapuban se reménykedjenek az érintettek, szerepel a szövegben egy mondat: „a teljesen egységes értékesítési rendszer nem teszi lehetővé a közszolgáltatást nyújtó szolgáltatók (BKK, MÁV, Volánbusz, parkolási társaságok) számára, hogy saját csatornákon keresztül közvetlenül értékesítsék a termékeiket”.

Persze, hogy kibukott a múlt szerdán éjjel benyújtott törvényjavaslattól a főváros vezetése. Karácsony azt írta: „Ez megint egy orbitális mutyi. Mit csinál egy választási vereségtől tartó kormány? Privatizál. Kiárusít. Igen, az a kormány, amelyik eddig mindennek az államosításban látta a megoldását, az a miniszterelnök, amelyik szitokszóként használta a privatizációt, most hirtelen elkezdte a kiárusítást. A kormány szándékai, céljai egyszerűen leírhatók: bár az önkormányzatok meg tudnák csinálni jól és olcsón a közfeladatok ellátását, nekik nem hagyják.”

Ügyes találmány a koncesszió. Most ez, aztán a hulladékszállítás, majd…

Horoszkóp

A cselédsajtó és a Karmelita udvartartásának agyhalott influenszerei Pankotai Lilivel szemben fel merték venni a kesztyűt. De micsoda bátorság kellett ehhez az elvtársaknak. 

Az elhibázott brüsszeli szankciók, azon belül is elsősorban az energiaszektort érintő korlátozások miatt alakult ki válság az EU-ban és így Magyarországon is – ez a kormányzati kommunikáció alfája és ómegája. A valóság ezt másként gondolja.